Courteney Cox és Ed Sheeran újraalkották az ikonikus Geller-rutin táncot a Jóbarátok Reunion kedvéért.

Az emelés nem sikerült Ed Sheerannek

A Friends: Reunion (Jóbarátok: Újra) együtt tavaly februári bejelentése után végre megjelent május 27-én a HBO felületén. Pedig nem volt könnyű a stábnak, hiszen a koronavírus-járvány miatt  már a következő hónapban el kellett halasztani a forgatást, majd májusban is így jártak el. Idén azonban úgy tűnt, folytatódik, legalábbis a HBO tavaly novemberi bejelentése alapján. Ugyan nem folytatódott márciusban, de David Schwimmer, aki Ross Gellert alakította, kikotyogta a tényleges forgatási dátumot, amely május, és igaza volt

Az extra adásban vendégszereplők is közreműködtek, akik többek között elmondták, mely jeleneteket szeretik a legjobban. Köztük volt a szóban forgó táncos rész is, ahol Monica és Ross Geller egy táncversenyben próbálnak előnyhöz jutni az általuk koreografált “rutintánccal”. 

Monica Ross Rutine Tanc
Courteney Cox És David Schwimmer A Rutintánc Jelenetben / Fotó: Jóbarátok Sorozat

Courteney Cox és Ed Sheeran régóta barátok, így nem véletlenül, hogy ketten alkották újra az ikonikus jelenetet. Azonban a brit énekesnek nem sikerült abszolválnia a koreográfia végén lévő emelést. Az viszont látszik, hogy Ed Sheeran komolyan próbálja venni a szerepét és ahogy saját Instagram-oldalán írja, “jobb, mint Ross”. 

A videó természetesen a rajongók körében is népszerű, cikkünk megjelenésekor 2,5 millió kedvelésnél jár Courteney Cox posztja. Előfordulhat, hogy ez egy újabb kihívás lesz a közösségi felületeken. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.

ifj schobert norbi elkoltozik magyarorszag

Ifj. Schóbert Norbi nem vállal több tévéműsort, elköltözik Magyarországról: „Magam mögött szeretném hagyni az itthoni életemet”

A Sztárbox idei évadának férfikönnyűsúlyú bajnoka ifj. Schóbert Norbi lett, akinek egy nagy álma vált valóra ezzel. A fiatal jövő évtől Amerikába költözik, Floridában kezd új életet az egyetem miatt. Elmondása szerint nem fog több tévéműsort vállalni, szeretné maga mögött hagyni az itthoni életét, kivéve a barátnőjét, Petrát, akivel közösen akarnak kitelepedni.

megasztar 2025 kieso ma

Hatalmas balhé alakult ki a Megasztár zsűritagjai között

Parázs vita robbant ki a Megasztár zsűritagjai között Ádám Attila produkciója után. A fiatal tehetség előadása alaposan megosztotta a zsűrit: Curtis ezúttal sem fogta vissza magát, és kemény kritikával illette Attilát, ahogy már a múlt heti élő show-ban is tette.