Csákányi Eszter több dolgot is meg tudott szerezni Psota Irén hagyatékából, többek között a színművész legendás napszemüvegét és a parfümjét.

Csákányi Eszter mindig is példaképének tekintette Psota Irén színművészt, ezért amikor értesült a haláláról, felkereste az egyetlen örököst, és megkérdezte, hogy vásárolhatna-e Psota fejdíszeiből és fülbevalóiból, hogy így is őrizze az emlékét, írja a Blikk

“Elhívott Psota Irén lakására, ami akkor már igencsak ki volt pakolva, de a díjai még ott álltak a szekrény tetején. Volt benne valami szomorú, hogy ezek a díjak csak az érintetteknek fontosak. Senki mást nem érdekel, kinek milyen elismerése van” – emlékezett vissza.

Már-már zavarba ejtően kedves volt, nem fogadta el a pénzt, de mégis nekem adott olyan dolgokat is, amelyek igazán személyesek. Így kaptam meg Psota Irén utoljára viselt napszemüvegét és a parfümjét is. A mai napig nagy becsben tartom ezeket

– vallotta be. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.