Minden családnak megvannak a maga hagyományai. De vannak olyan bizarr rituálék, amik nagy meglepődést okozhatnak egy-egy kívülállónak.

Férjével összekaptak, amiért ő nem szeretné folytatni a bizarr családi rituálét

Nagyon ledöbbent a Redditező nő, aki megtudta, a férje családja nagyon furcsa hagyománynak hódol, mikor elvesztenek egy hozzátartozót. Amikor férje nagymamája elhunyt, anyósa egy őrlőfogat adott ajándékba a nőnek.

Kiderült, hogy a családban hagyomány, hogy ha valaki meghal, kiütik az összes fogát, és szétosztják a halott szerettei között. Még az is számít, ki melyik fogat kapja, ezt a közelség alapján döntik el.

A férje nem értette, hogy a nő miért nem akarja folytatni a furcsa rituálét. Ahogy a 24.hu is megírta, a posztoló nem szeretné magánál tartani egy elhunyt fogát, és attól is kényelmetlenül érzi magát, hogy halála után majd az ő fogait is kivernék.

A nő attól tart, férje a váláson gondolkozik, amiért meg szeretné törni a hagyományt. A férfi nem érti, hogy miért ne akarná, hogy miután meghal, szerettei kapjanak egy emléket tőle. Attól tart, hogy közös gyerekeik majd rosszul fogják érezni magukat, amiért kimaradnak valamiből unokatestvéreihez képest.
A hozzászólók is megosztottnak tűntek a kérdésben. Valaki a nő oldalára állt, mondván tényleg furcsa rituálé, más pedig azt mondta, bizarrság ide vagy oda, tiszteletben lehetne tartani a családi hagyományokat. Neked mi a véleményed?
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.