Aki a közlekedésben valamilyen minőségben és szerepben részt vesz, folyamatosan kisebb vagy nagyobb veszélyeknek van kitéve. Előfordul, hogy passzív szereplőként elgázol valakit egy figyelmetlen sofőr, aki aztán büntetéstől való félelmében hirtelen tovább is hajt.
Igen, sajnos megesik, ha nem tudunk rendesen koncentrálni a vezetésre, hogy egy pillanat alatt olyan történik, amire nem számítottunk, és nem is akartuk. Például amikor a gépjármű vezetője a telefonját nyomkodja, hívást kezdeményez, vagy akár az, hogy túl hangosan hallgatja a zenét az autóban. Sok minden elvonhatja a figyelmet, de ezt magunk és mások érdekében is el kell kerülni.

Mikor valósul meg a cserbenhagyás bűncselekménye?

A cserbenhagyás elkövetője az a gépjárművezető, aki a közlekedési balesetben érintett, a helyszínen nem áll meg, onnan elhajt, mielőtt meggyőződne róla, hogy van-e sérült. Nem jár utána, hogy valaki nem szorul-e segítségre az életét vagy a testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt. Ha ennél súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, akkor cserbenhagyásról beszélünk.

A KRESZ szerint megállási és meggyőződési kötelezettsége van a járművezetőnek, ha pedig egyéb személyi sérülés is történt a baleset során, akkor más kötelezettségek is terhelik. Ha ezeknek a magatartásoknak a tanúsítását elmulasztja a jármű vezetője, akkor valósul meg a cserbenhagyás.

A Janklovics & Partners tapasztalata az, hogy általában valamilyen más jogsértő magatartás leplezése miatt nem állnak meg a helyszínen a cserbenhagyást elkövető vezetők. Ez sok esetben egy szabálysértés, mint például engedély nélküli gépjárművezetés, de lehet akár bűncselekmény is. Mit takar ez? Gyakran előfordul, hogy lopás vagy ittas járművezetés miatt nem tesz eleget kötelezettségének a gépjármű vezetője.

Ki az elkövető?

A cserbenhagyás elkövetője kizárólag az érintett jármű vezetője lehet, az utasa nem. Mi a helyzet azzal az utassal, aki a helyszínről való távozásra biztatja a vezetőt? Ebben az esetben az utast, mint felbujtót lehetséges felelősségre vonni.

Szándékosság

A cserbenhagyás tiszta mulasztásos bűncselekmény, tehát a kísérlete ennélfogva kizárt. Csak szándékosan követhető el, hiszen a járművezetőnek tisztában kell lennie a baleset bekövetkezésének tényével, tudnia kell róla, hogy ő is a részese volt. Így tehát a kötelezettségek elmulasztása csak szándékos lehet.

A szándékosságot nem zárja ki az sem, ha ittas állapotban volt a vezető, mivel nem hivatkozhat arra, hogy emiatt nem észlelte a baleset tényét, hiszen ez neki felróható.

A jog kettéosztja a kötelezettségeket

A megállási és meggyőződési kötelezettség a balesettel érintett járművezető terhére jelent cserbenhagyást, míg a segítségnyújtás kötelezettségének elmulasztása valamennyi állampolgárnak felróható. A segítségnyújtás elmulasztása az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények körébe tartozik.

Dr. Janklovics Ádám közlekedési ügyvéd hatékony védelmet tud nyújtani cserbenhagyás elkövetése esetén.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

ID-3478

Tények és tévhitek a botoxról

A botox az egyik legismertebb és legnépszerűbb esztétikai kezelés, amelyet világszerte alkalmaznak a ráncok kisimítására és a fiatalos megjelenés megőrzésére.

swissclinic.hu - 2025 február - LinkMarketing - 4

A testi egészség művelése

A kultúra szó eredeti jelentése a föld művelésére utalt, majd idővel kiterjedt a szellem, a lélek és végül az egész társadalmi élet művelésére.

httpswebgrow.hu - 2025 február - Cikk4

Árajánlat webshop vagy weboldal készítésére

Elsőre azt gondolnánk, hogy amikor egy új weboldal kialakításába vágjuk a fejszénket, akkor a legfontosabb az, hogy el tudjuk mondani a fejlesztőnek, hogy milyen megjelenést szeretnénk a weboldalunk számára.

blog.genertel.hu - 2025 február - Cikk 16

Egy elektromos hiba az egész estét tönkreteheti

Ma már sokan a különböző okosmegoldásoknak köszönhetően nem személyesen mennek el egy filmet vagy színházi előadást megtekinteni, hanem otthon, egy nagyobb tv előtt elhelyezkedve nézik meg a felvételt.

httpsmedimarket.hu - 2025 február - Cikk2

Az otthoni orvostechnika alkalmazási területei

Napjainkban az otthoni orvostechnika olyan lehetőségeket teremt, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, hiszen a pácienseknek már nem kell minden egyes mérésért vagy kezelésért felkeresniük az orvosi rendelőt.

https-borsodfestek.hu - 2025 február - Cikk4

Az otthonunk a saját stílusunk tükre

A beltéri falak megjelenése, stílusa mind hozzájárulnak a hangulatunkhoz, illetve árulkodnak a személyiségünkről, de még a kulturális háttér is szerepet játszik.

httpsalomszuszek.hu - 2025 február - Cikk4

Milyen gyerekágyat válasszunk?

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a népi motívumokkal díszített gyerekágyak, amelyek nemcsak esztétikailag különlegesek, de a hagyományos kultúrát is becsempészik a gyerekszobába.

ID-3079

Ezzel építik a sztárok modern villáikat

A luxusépítészet világában egyre inkább előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek nemcsak esztétikai szempontból lenyűgöznek, hanem a biztonságot és a tartósságot is garantálják.