A magyar színésznőt közvetlenül Johnny Depp választotta ki a filmje egy szerepére, ám tudomása szerint Al Pacino is megnézte a castingfelvételeit. A munka végeztével pedig további ígéretet is kapott. A Pokoli rokonok színészét, Csoma Juditot korábban leginkább színpadon láthattuk, de bőven voltak filmszerepei is.
Az RTL nemrégiben indult sorozatában, a Pokoli rokonokban Fejes Johannát alakító Csoma Juditot leginkább színházban láthattuk korábban, de több magyar és külföldi filmben is szerepelt: egyszer például maga Johnny Depp választotta őt.
A Jászai Mari-díjas színésznő a tavaly megjelent Modi: Three Days on the Wing of Madness című filmben is játszott, amely Modigliani életének egy szakaszáról szól.

Kapcsolódó cikk

A színésznő elmondta, eleinte vonakodott a meghallgatás gondolatától, mivel úgy érezte, esélye sincs, de szerencsére nem hallgatott a belső szabotőrre.
„Elküldték az angol nyelven írt jelenetet, én meg úgy döntöttem lesz, ami lesz, elmegyek. Most is alaposan felkészültem, mintha egy főszerepért indultam volna csatába. A színháztól kértem egy korabeli kalapot és egy retikült, az angol szöveget pedig igyekeztem úgy kiejteni, mint egy francia, hiszen a történet Párizsban játszódik” – árulta el a színésznő a Story magazinnak hozzátéve: bár a szerepért angol színészek is indulta, végül a rendező őt választotta.
“Megnézte Depp és állítólag Al Pacino is, aki producerként és színészként is részt vett a filmben. Depp engem választott. Ebben a filmben főleg európai színészekkel dolgozott” – mesélte Csoma Judit.

Kapcsolódó cikk

A Modi-filmet jórészt Magyarországon forgatták 2023-ban, így Depp és Al Pacino is több időt töltött Budapesten. Csoma Judit is kellemes emlékeket őriz a folyamatról és Deppről is.
„Az olvasópróbán találkozhattunk vele mindannyian. Mindenkihez odament, mindenkihez volt néhány kedves szava, közvetlenül viselkedett, tisztelte a színészeket, nagyon felkészült volt, a legapróbb részletekig mindenre odafigyelt. Az én jelenetem forgatási helyszíne a Károlyi-kert volt, a partnerem pedig a Modiglianit játszó Riccardo Scamarcio. Csodálatos volt az egész stáb. Eleredt az eső, és már rohantak is egy esernyővel, tartották a fejem fölé, ha valamiért leálltunk, már hoztak is egy széket, hogy leülhessek. Szeretet, tisztelet és nyugodt légkör vett körül” – osztotta meg a színésznő, aki még egy ígéretet is kapott a világsztártól.

“Mielőtt Depp elhagyta Magyarországot, azzal hívott fel a castingiroda direktora, hogy át kell adniuk egy üzenetet Johnny Depptől: szándékában áll Európában forgatni, és velem mindenképp szeretne még dolgozni. Ez a találkozás is a sors ajándéka volt számomra” – mondta Csoma Judit.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.