Csontváry Kosztka Tivadar legrejtélyesebb alkotását, a Titokzatos szigetet rekord magasságú kikiáltási árral bocsátják árverése a Budapesti Kongresszusi Központban.

A festmény jelentése mai napig ismeretlen

Korábban hírt adtunk arról, hogy Csontváry Kosztka Tivadar festményei megtekinthetők a Virág Judit Galériában, most pedig elérkezett a pillanat, hogy a Titokzatos sziget című alkotást elárverezik. A magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul december 19-én a galéria karácsonyi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban.

Kelen Anna művészettörténész az aukció sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Csontváry Kosztka Tivadar mintegy 100 darabos életművéből alig több mint egy tucat van magángyűjteményben, 2000 óta pedig csupán négy alkotása szerepelt árverésen.

Kiemelte, hogy az 1903-ban készült Titokzatos sziget – a Telex beszámolója szerint eredetileg nem ezt a címet viselte – Csontváry egyik legrejtélyesebb műve, amelynek jelentését a mai napig nem sikerült megfejteniük a művészettörténészeknek.

Csontvary Kosztka Tivadar Titokzatos Sziget Virag Judit Galeria
Titokzatos Sziget / Fotó: Virág Judit Galéria
A képen álomfigurák idézik fel a múltat és a jövőt egy képzeletbeli szigeten. A csöppnyi földdarab és a külvilág közti átjárás lehetőségére apró vitorlás motívuma utal. A szimbólumokban gazdag műalkotást intenzív, meleg színek és ragyogó fényhatás jellemzi, számolt be róla az MTI.

Csontváry árverésen értékesített képei közül legdrágábban, 240 millió forintért a Traui tájkép naplemente idején című festmény kelt el a galéria 2012-es téli aukcióján. Ezzel az árral azóta is tartja a magyar aukciós rekordot. 2006-ban Szerelmesek találkozása című festményét a Kieselbach Galéria 230 millió forintért árverezte el, a Hídon átvonuló társaság 180 millióért, az Olasz halász című alkotása pedig 140 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria korábbi aukcióin.

Nem csak a Csontváry képre lehet majd licitálni

A galéria karácsonyi aukcióján Rippl-Rónai József Elegáns úriasszony kertben és Schönberger Armand Aktok gyümölccsel című képét is árverésre bocsátja decemberben. Mint Virág Judit galériavezető elmondta, mindkét mű a galéria értékmentő tevékenysége révén, hosszú évek után került vissza Magyarországra.

Rippl-Rónai olajképe utoljára a negyvenes években volt Magyarországon kiállítva, majd eltűnt, mígnem a kilencvenes években egy külföldi árverésen bukkant fel, ahol egy az 1970-es években Magyarországon is külszolgálatot teljesítő, feltehetően titkosszolgálati munkát is ellátó angol diplomata vásárolta meg. A tüzes színekkel megfestett merész kompozíció egészen mostanáig az ő gyűjteményében volt – hangsúlyozta a galériavezető.

Rippl Ronai Jozsef Elegans Uriasszony Kerben
Elegáns Úriasszony Kertben / Fotó: Virág Judit Galéria

Rippl-Rónait fiatal kora óta szoros barátság fűzte Kunffy Lajos festőművészhez, nemcsak szülővárosuk, Kaposvár miatt, hanem mert hosszú éveket töltöttek egy időben Párizsban is. A kép 1909 nyarán, az úgynevezett kukoricás korszak kezdetén készült és Kunffy feleségét, Tiller Ellát, a szellemes és művelt zongoraművésznőt ábrázolja. A Kunffy feleségét ábrázoló képek közül jelenleg három pasztell és két olajképet ismernek a művészettörténészek – tette hozzá.

Schönberger Armand az 1920-as és 1930-as években többször állított ki Szlovákiában, ahol számos főművét meg is vásárolták. Az 1932-es Aktok gyümölccsel című festménye is az elmúlt közel kilencven évben egy szlovák család birtokában volt.

Schonberger Armand Aktok Gyumolccsel
Aktok Gyümölccsel / Fotó: Virág Judit Galéria

A három remekmű további 204 műalkotás – köztük Kádár Béla Zene, Vaszary János Akt Buddhával és Bortnyik Sándor Geometrikus kompozíció című festménye – mellett december 18-ig látható ingyenesen megtekinthető kiállításon a Virág Judit Galériában.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet