Több, mint száz pár cipője van és a táskái is ilyen szépen gyűlnek. Csősz Boglárka nyíltan vallott az anyagiakról és a szenvedélyéről.
Csősz Boglárka sokaknak a Feleségek luxuskivitelben című sorozatból lehet ismert, ahol még korábbi, török származású férjével szerepelt. Azóta Bogi élete sokat változott, ugyanis véget ért a házassága, és már új párja is lett. Igaz sok minden más irányt vett a luxusfeleség körül, azonban egy dolog nem változott: az életszínvonala még mindig nagyon magas szinten van, sőt, nem úgy tűnik, hogy ebből ő valaha is lejjebb adna. A Bors megkeresésére a tehetős üzletasszony válaszolt néhány olyan kérdésre, ami az anyagiakat érinti.
Bogi elmondta nekünk, szenvedélye a cipővásárlás, meglepően sok pár cipője van már, de azt is elárulta, hogy a táskái is szépen gyűlnek.
Cipőmániám van. Táskára is költök sokat, de annál sokkal többet cipőre. Több, mint száz pár cipőm van – mondta az üzletasszony.
Ennek ellenére még mindig simán elfér a gardróbjában, azonban vannak olyan darabjai, amiket eddig még csak egyszer hordott.
A színésznőként is ismert tehetős sztár bevallotta, volt egy-két nagyon fölösleges vásárlása, amikor lehet kicsit többet fizetett a kelleténél, sőt azóta nem is viselte azt a kiemelkedően drága darabot.

Kapcsolódó cikk

“Egy táskáról beszélünk, amit kb. egyszer hordtam és elismerem, túl sokat fizettem érte” – mondta nevetve az üzletasszony, aki bevallotta, sosem tart magánál készpénzt és nagyon ritkán szokott pénzt kölcsönadni bárkinek is, azonban ha ad, akkor azt soha nem kéri vissza.

TikTok - Make Your Day

No Description

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.