Hirdetés

 

Csutak Gabi 2017-ben debütált íróként, Csendélet sárkánnyal című kötetével. A könyv legtöbb elbeszélése ’80-as évek kelet-európai diktatórikus berendezkedését viszi színre gyermeki nézőpontból. A szerzővel gyerekek és diktatúra kapcsolatáról, az akkor meghatározónak számító tévéműsorokról és a vakuemlékezetről beszélgettünk

ContextUs: Tavaly jelent meg első elbeszélésköteted, a Csendélet sárkánnyal. Összeállításakor sejlett fel először benned, hogy könyvvel jelentkezz?

Körülbelül három éve fogalmazódott meg bennem először reális lehetőségként, hogy a novelláimat ciklusba rendezve könyvként is megjelentessem. Akkoriban a litera.hu szerkesztőjeként havi rendszerességgel írtam azokat a gyerekkori történeteket, amelyek most a kötet törzsanyagát képezik. De csak akkor kezdtem nagyon intenzíven és tudatosan dolgozni a könyvön, amikor a JAK-füzetek szerkesztői, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós jelezték, hogy érdekelné őket az anyag.

Akkor még nem sejtettem, hogy a kötet majdnem felének megírása még hátra van. A szerkesztési folyamat során a törzsanyaghoz kevésbé illeszkedő szövegeket sorra kihúztuk a kéziratból, és helyettük újakat írtam. Ennek köszönhetően előre meg tudtam tervezni a novellaciklus struktúráját. A végső verzió összeállítása volt talán a legnehezebb, mert egyszerre kellett figyelni a történetek időrendjére, a fokozás elvére, és arra, hogy megfelelő ritmusban térjenek vissza az egyes motívumok. Amikor sikerült dönteni a novellák sorrendjéről, úgy éreztem, hogy a kirakós minden darabja a helyére került.

ContextUs: A kortárs magyar és/vagy világirodalmi szcénából van olyan szerző, aki hat rád?

Nem tudom megítélni, hogy kiknek a hatása érződik a könyv anyagán, ennek eldöntését inkább az olvasókra és a kritikusokra bíznám. A kedvenc olvasmányaim nyilván hatottak rám, akárcsak más művészeti ágak alkotásai. De leginkább azt tartom meghatározónak, ahogyan megéltem a velem történteket, és ahogyan – reményeim szerint – sikerült ezeket az élményeket megfelelő távolságtartással feldolgoznom.

A világirodalomból Kafka, Borges és Cortazar műveit veszem elő rendszeresen kamaszkorom óta, legutóbb pedig Clemens J. Setz osztrák és Bogdan Popescu román prózaírót fedeztem fel magamnak. A kortárs magyar prózát illetően meglehetősen heterogén az ízlésem: Örkény, Mészöly, Nádas, Esterházy, Garaczi László, Darvasi László, Szvoren Edina és Bartók Imre szövegei egyaránt fontos olvasmányélményeim közé tartoznak.

ContextUs: Elbeszéléseidben felbukkannak tipikusan a generációd gyermekkorát meghatározó elemek, mint például rajzfilmek és tévés sorozatok. Az elbeszélő olykor párhuzamot is von a filmek és a vele történtek között. Szerinted milyen mértékben határozzák meg a mai 30-as, 40-es éveikben járó emberek valósággal való kapcsolatát a ’80-es évek népszerű rajzfilmjei, sorozatai? Szerinted mennyiben járulnak hozzá a generációd nosztalgia-érzetéhez?

Azért volt fontos számomra, hogy az Idő urai című animációs film vagy a Sandokan sorozat is felbukkanjon a szövegekben, mert szerves részét képezték annak a realitás és képzelet határán egyensúlyozó világnak, amelynek megjelenítése a gyerekperspektíva hiteles érvényesítésének egyik eszközét jelentette számomra.

A visszajelzések alapján úgy látom, hogy a velem egykorúak valóban sokkal inkább rezonálnak ezekre a motívumokra, egyszerűen azért, mert saját gyerekkori élményeket idéznek fel bennük.

Ehhez nyilván hozzájárul, hogy akkoriban nem több száz sorozat ment egyszerre több száz csatornán. Emlékszem, hogy a szülővárosomban elnéptelenedtek az utcák, amikor valamelyik ikonikus sorozatot vetítették éppen. A kisebb választék miatt egyrészt fontosabbakká váltak ezek a filmek – függetlenül attól, hogy milyen minőséget képviseltek –, másrészt sokkal homogénebb volt az egy generációhoz tartozók tévés élményanyaga. Az ismert filmek felemlegetése nyilván jó alkalmat adhatna egy kiadós közös nosztalgiázásra, de nekem nem ez volt a célom. A nosztalgikus szemléletmód teljesen idegen attól a világtól, amit a könyvemben felépítettem. Abba viszont a novellák szempontjából is érdemes belegondolni, hogy milyen jelentősége lehet annak, amikor egy diktatúrában élő közösség számára az a hét fénypontja, amikor egy kolonializmus ellen reménytelenül küzdő kis nép vezére tigrisugrásban átsuhan a képernyőn.

A szerző az Írók boltja előtt / Fotó: Csutak Gabi Facebook-oldala

ContextUs: Az elbeszéléseidben a testiség is meghatározó, abban az értelemben, hogy gyermekként miként tekintenek az emberek a saját testükre. Az előbbi kérdéshez kapcsolódva a mesék – nem pusztán rajzfilmekre gondolok – meglátásod szerint hogyan befolyásolják az ember saját testéhez fűződő viszonyát?

Az elbeszélő saját testéhez való viszonya valóban nagyon hangsúlyos a szövegekben. Ennek az egyik oka az, hogy a gyerekperspektíva érvényesítéséhez szükségesnek éreztem a történésekre irányuló közvetlen reflexió elkerülését. Ehelyett a testi tünetek leírásával igyekeztem jelezni, hogy az elbeszélő hogyan éli meg az egyes helyzeteket; például amikor felhólyagosodik a nyelve a gondolattól, hogy meg akarják etetni vele a kedvenc nyulát, vagy amikor nagyapja halála után monoton mozgással lehorzsolja az ujjáról a bőrt.

Másrészt azért hangsúlyos a testhez való viszony, mert a diktatúrában a hatalom nem csak lelki terrort alkalmaz, hanem fizikailag is az uralma alá hajtja az embereket.

Ez történik, amikor az óvónő leragasztja a gyerekek száját, ha túl sokat beszélnek, de akkor is, amikor a Vezér látogatásakor fizikai szükségleteikkel mit sem törődve díszletelemként használják a gyerekeket.

A saját testhez való elidegenedett viszonyt inkább a hatalomnak való kiszolgáltatottsághoz kötném, mintsem a mesékhez. Elképzelhető ugyanakkor, hogy nem véletlen, hogy olyan közismert mesék bukkannak fel a novellákban, amelyekben fontos szerepe van a testek roncsolásának. A leforrázott farkasok, a levágott sárkányfejek, és az agyvelővel táplálkozó frölonok jól illenek ebbe a környezetbe.

ContextUs: A kötet elbeszéléseiben egy további erős vonal meglátásom szerint a politika és a család, a családból hozott mintázat és a politika kapcsolata. A gyerek, aki a diktatúrában nő fel, ahogy a Csendélet sárkánnyal elbeszélője is, hogyan viszonyulhat a rendszerváltozáshoz – például a szüleihez képest?

A családom sajátos helyzetben volt a rendszerváltás napjaiban. A szüleim hónapokkal korábban disszidáltak, de az új körülményekkel járó kiszolgáltatottságot nehezebben viselték, mint ahogy azt előtte elképzelték. Az útlevelük azonban már lejárt, nem térhettek vissza. A forradalom kitörése számukra azt jelentette, hogy büntetlenül hazajöhetnek, így nem nagyon volt más választásuk, mint bízni az épülő új világban. Visszatérésük után valamiféle őrülteknek kijáró tisztelet övezte őket a városban, hiszen nagyon sokan éppen akkor ragadták meg az alkalmat, hogy elmehetnek az országból.

Én nem láttam át a politikai helyzetet, nem tudtam, hogy pontosan mi történik, viszont rám ragadt az az egzaltált hangulat, ami azokban a napokban mindenkiből áradt. Felváltva éreztem szorongást és valami euforikus várakozást. Örültem, hogy mostantól egy más világ jön, de ha megkérdezte volna valaki, hogy milyen is lesz az, nem tudtam volna válaszolni.

Csutak Gabi a 2017-es JAK-táborban / Fotó: A szerző Facebook-oldala

ContextUs: A Csendélet sárkánnyal záróelbeszéléséről, a Sírnak a tévébenről eszembe jut az 1993-as Kacsamesék-megszakítás, amikor Antall József haláláról adott hírt a köztelevízió. Mennyiben lehetnek szerinted meghatározóak a vakuemlékek egy ember életében? Milyen hasonló jelenségekről beszélhetünk a te generációd vonatkozásában?

A kötetben több fontos vakuemléket is feldolgoztam. A szöveg ezeken a pontokon úgy reflektálhat történelmi eseményekre, hogy közben az elbeszélőnek nem kell kilépnie a gyerekperspektívából. Ilyenkor az az érdekes helyzet áll elő, hogy olvasó többet tud a megjelenített eseményekről, azok jelentőségéről, mint maga az elbeszélő.

Ezek közül a Ceausescu-házaspár kivégzésének levetítése volt a legmeghatározóbb az én generációm számára. Én tizenhárom éves voltam akkor, ezért a gyerekkor végének pillanataként maradt meg bennem a kép, amikor Ceausecu kitekeredett tagokkal a földre zuhant.

Érthető módon kételkedni kezdtem abban, hogy valóban olyan csodálatos szabad világ kezdődik, ahogy azt akkoriban a médiában hangoztatták.

Az általad említett novellában feldolgozott élmény már nem köthető egyetlen eseményhez, pontosabban nem emlékszem a kezdeti pillanatra. Napokon át élő adásban lehetett látni a román televízió egyik stúdióját, ahol spontán módon verődtek össze emberek, mondtak beszédeket, olvastak fel híreket. Ezt az érzelmileg túlfűtött, kaotikus atmoszférát próbáltam egyetlen groteszk képbe sűríteni.

Van még egy kevésbé egyértelmű vakuemlék is a könyvben, amely a csernobili katasztrófához köthető. Ennek az a valós alapja, hogy az iskolákban jód tablettákat osztogattak a gyerekeknek radioaktív sugárzás ellen. De mivel tilos volt a reaktor meghibásodásáról beszélni, nem mondták meg azt sem, hogy miért kötelező bevenni a gyógyszert, ami sokféle találgatásra adott alkalmat.

ContextUs: A Csendélet sárkánnyal során lezártál magadban egy bizonyos korszakot, és készül, várható újabb kötet?

Egy ideje már kezd körvonalazódni bennem a következő kötet terve, amelynek a Légzőgyakorlatok munkacímet adtam. A szövegek ezúttal a ’90-es évek ellentmondásos világára vonatkozóan tesznek fel kérdéseket.

Arra kívánnak fókuszálni, hogy milyen stratégiákat alkalmazva próbáltak az emberek a hirtelen megváltozott világhoz alkalmazkodni, hogyan tanultak meg egy új közegben lélegezni, vagy hogyan fulladoztak benne.

A kötetben a gyerekkori történetek mellett három nagyvároshoz (Bukarest, Budapest, Berlin) kapcsolódó novella is szerepel, amelyek már felnőtt perspektívából íródtak, és a rendszerváltás utáni időszakhoz köthető város-élményeket dolgoznak fel. Úgy tervezem, hogy további európai nagyvárosokhoz kapcsolódva kiemelten foglalkozom majd az emigráció kérdéskörével. Ugyanakkor arra is reflektálni szeretnék, hogy a történelmi múlt feldolgozásának vagy éppen feldolgozatlanságának milyen lenyomatai jelennek meg a városi terekben.

CV

Csutak Gabi (1977) író. Első novelláskötete 2017-ben jelent meg Csendélet sárkánnyal címen a JAK-füzetek sorozatban. Prózaírás mellett fordítással és kulturális újságírással foglalkozik. 
Facebook Comments
Hirdetés