Curtis gyerekként véletlenül nézte meg a bátyja egyik pornókazettáját, és annyira megijedt a látottaktól, hogy azonnal rohant a szüleihez.

CurtisGyertek át! adásában szerepelt, ahol anonim történetekről kellett kitalálni, hogy kiről is szólnak az elhangzottak. Csonka Andrásnak nem sikerült eltalálnia, hogy az alábbi történet a rapperhez tartozik, írja24.hu.

Kisiskolás korában véletlenül bekapcsolta a testvére pornókazettáját. Annyira megijedt a látottaktól, hogy kiszaladt a konyhába a szüleihez, ugyanis azt hitte, horrorfilmet lát

– hangzott a történet, amiről aztán Curtis is mondott pár szót. 

Ilyen alámondásos volt. Volt egy film, és a végén átkapcsolt. Olyan volt, mint a Harcosok klubja, csak egy pillanatra ugrott be. Úristen, szaladtam ki anyukámhoz, és azóta nyilván ezen röhögnek, hogy kis Attinak a pornó az horror

– mesélte a rapper.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.