Curtis úgy érzi, már nagyon kijárt neki egy zsűrizős lehetőség.

Curtis Story magazinnak adott interjút, ahol természetesen arról is beszélt, hogy hamarosan a The Voice zsűrijeként, vagyis coach-jaként fogja kipróbálni magát, írja24.hu.

Vártam már ezt. Azt gondolom, hogy a sikereim után, amiket elértem, a díjakat követően, amiket megkaptam, talán nem nagyképűség ezt mondanom, ez már járt nekem. Ez az egy dolog még hiányzott

– jelentette ki, majd azt is elárulta, mit vár majd a versenyzőitől.

Ha pontosságról van szó, én mindig mindenhol ott vagyok fél órával előbb. Ha nem, akkor abból már tudják, hogy baj van, történt valami. Én nem kések. A The Voice sajtótájékoztatójára is én érkeztem a leghamarabb. Ezen csodálkozott a stáb

– árulta el.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet