Megjelent Czigány Judit új dala, a Hív! Tilt!

Az operaénekesből és cirkuszi művészből (énekes-színész) lett énekes, Czigány Judit új dalt jelentetett meg Hív! Tilt! címmel, amelyhez videóklipet is forgatott.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint „a lendületes, fülbemászó szerelmes dal akármelyikünkről szólhatna, hiszen mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor nem tudtuk eldönteni, pontosan mit is akar tőlünk a kiszemeltünk”. 

Vagy éppen fordítva: mi voltunk azok, akik a se veled, se nélküled érzések között vívódva, egyik nap hívtunk, másnap tiltottunk valakit, aki után a szívünk mélyén mindennél jobban vágyakoztunk – olvasható a közleményben.

„Természetesen én is voltam már ehhez hasonló magánéleti helyzetben, de még soha nem tiltottam le senkit. Számomra ez a szöveg nem csak egy szerelmi kapcsolatról, hanem magáról az élet ciklikusságáról szól. Egyszer így, máskor úgy vagyunk, a negatív dolgok után pozitív dolgok történnek és fordítva, de az élet éppen ettől szép” – mondta Czigány Judit a Hív! Tilt! dalról.

Czigány Judit - Hív! Tilt! (Official Music Video)

cziganyjudit #hivtilt #tiktokOfficial Music Video for "Hív! Tilt!" by Czigány Judit „Egyszer hív, máskor tilt!" refrénnel és címmel megjelent Czigány Judit ...

„Nagyon sokan támogattak a klip elkészülésében, és ettől egyre nagyobb lett bennem a megfelelési kényszer is, holott senki sem várt el tőlem semmit, csak segíteni szeretett volna” – mondta Czigány Judit, aki hozzátette: „utólag rá kellett jönnöm, hogy csak a saját elvárásaim súlya nyomta a vállamat. Hálás és büszke vagyok, amiért ilyen sokan segítettek a megvalósításban.

A dalszöveget Czigány Márk írta, a produceri munkát Czigány Judit és Terjék Gábor. Terjék kivette a részét a masterelésből is, valamint ő rendezte a videóklipet is.

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból