Megszólalt a Farm VIP idei győztese: erre költi majd a 13 milliós nyereményét Nagy Zsolt Leó
Mint arról korábban beszámoltunk, Nagy Zsolt Leó lett a Farm VIP ötödik évadának győztese.
Jelenleg nagyon szép időszakát éli Czutor Zoltán, aki feleségével, Zsanettel egy újabb babát várnak, már hatodszorra.
A Világtalálkozóban azonban egy régi nagy traumájáról is szó esett, még pedig arról, hogy édesanyja a testvérével együtt elhagyta őt gyerekkorában. Szülei válására a mai napig nehéz szívvel gondol vissza, ugyanis anyja egyik napról a másikra disszidált Ausztráliába – közölte a Blikk.
A húgommal mi nagyon szerettük egymást tényleg, és ez a mai napig így van. Én akkor 15 éves voltam, a húgom pedig 9 évvel fiatalabb volt nálam, tehát nagyon nagy volt a különbség
Czutor Zoltán anyukája mindenféle bejelentés nélkül elment és magával vitte a húgát is. Valószínüleg régóta készülhetett már erre a lépésre, anélkül, hogy az apuka is sejtett volna bármit.
Apukámnak állítólag akkor már volt is valakije, anyukám érthető módon ezt nehezen tudta feldolgozni, és nagyon messzire akart menni, el akart menekülni az egész elől, egy új életet akart kezdeni”
Kapcsolódó cikk
Tóth Gabi énekesnő szerint a korábbi vadóc lány énjét mások kreálták, most azonban visszatalálhatott az igazi önmagához.
Mint arról korábban beszámoltunk, Nagy Zsolt Leó lett a Farm VIP ötödik évadának győztese.
Nem tudni, mióta volt ilyen állapotban a Santa Fében található birtok.
Nagy Zsolt Leo az ötödik évad egyik legszorgalmasabb játékosa volt, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen elvitte a fődíjat.
Kemény hangú kritikát fogalmazott meg a stylistról.
Az énekes úgy érzi, Molnár Anikóval közös produkciójuk nem nyerte el a zsűri tetszését, ő maga pedig már nem bírja a tempót, amit egy ilyen műsor megkövetel.
Lakatos Márk ellen szexuális visszaélés miatt kezdtek korábban nyomozni.
A Nagy Duettből való kiesése után elragadták az érzelmei Győzikét.
Mennyit vonhatnak le a nyugdíjból?
Leónak kellett bocsánatot kérnie.
Egyre több híresség vállalja fel azt, hogyan hatnak rájuk a klimax tünetei.
Mindenki ámult, amikor kiderült.
Kiderült tegnap este, hogy ki nyerte meg a 2025-ös Farm VIP-t. Sokak szerint nem igazságos az eredmény.
A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész április 15-én ünnepli 91. születésnapját.
Berki Mazsi újra Dubajból posztol, idén már sokadik luxusutazásán járt. A követők csak találgatnak, miből futja minderre.
Az amerikai Wisconsinban egy tinédzsert azzal vádolnak, hogy megölte a szüleit egy Donald Trump elnök elleni merénylet előkészítésének részeként.
Saját bevallása szerint önmaga számára is újra felfedezhette, ki is ő valójában.
Véget ért a TV2 reality-je, amely óriási népszerűségnek örvendett. A Farm VIP döntője elképesztő izgalmakkal zárta a szezont.
Édesanyja örökségét viszi tovább: Tótfalusi Fanni veszi át az „Önök kérték!” műsorvezetését.
A bomba testű hölgyek és a legszexibb férfiak után most a legnépszerűbb hazai sztárt szavaztatta meg a Story a Facebook-oldalán. Cylát meglepte az eredmény és beszólt a tévés celebeknek.
Az eddigieknél szigorúbb szerződést kötött a csatorna az Ázsia Expressz szereplőivel és a stábtagokkal.
Sokatmondó bejegyzést tett közzé.
A korábban áttétes prosztatarákkal diagnosztizált Reviczky Gábor egy hónappal ezelőtt árulta el, hogy a szervezetéből már minden daganatos elváltozás eltűnt.
Erre nagyon sokan vártak már.
A kártyás fizetés is elérhetetlen volt.
Ő maga árulta el, mit jelent.
Óriási meglepetésekkel és fordulatokkal ért véget a kedd esti epizód. A Farm VIP legújabb kiesője után kialakult a döntős mezőny.
Tilla azt hitte, Lékai-Kiss Ramóna rosszul van.
Az influenszer szóhoz sem jutott!
Örülhetnek a gazdák.
A Tv2 nagysikerű realityje vészesen zakatol a finálé felé, hétfő este már csak öten voltak jelen. A Farm VIP legújabb epizódjában két játékostól is búcsúzni kellett.
A showman búcsúbeszédében odaszúrt a fiatal énekesnőnek és kedvesének, Hegyes Bercinek.
Mindenki lába alól kihúzta a talajt A Nagy Duett idei szériájának egyik legnagyobb esélyese, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence.
Pumped Gabo elképesztő jellemfejlődésen megy keresztül a műsorban. A Farm VIP felgyülemlő feszültségei között nagyon úgy tűnik, hogy Gabo egyre inkább meg akarja mutatni, hogy mire képes.
A Fekete Linda és Dávid Petra közötti feszültség egyre inkább elharapódzott, a szerda esti párbajjal pedig ki is csúcsosodott. A Farm VIP versenyben maradt piros játékosát kérdeztük az érzéseiről.