Puskás Peti régóta tervezte, hogy megkérje Dallos Bogi kezét. Olyannyira ügyelt mindenre, hogy sokáig mindenki előtt titokban is tartotta.

Dallos bogi és Puskás Peti immáron jegyesek

A két énekes, Dallos Bogi és Puskás Peti párkapcsolata újabb szintre lépett: a 36 éves Puskás megkérte a 23 éves Dallos kezét, aki igent mondott.

Puskás Peti elárulta a sajtónak, hogy régóta tervezte a lánykérést, sőt teljesen titokban készült erre, senki nem tudott róla. Elárulta: ugyan bízott abban, hogy a szerelme igent mond, nagy kő esett le a szívéről, amikor az énekesnő így is tett.

Természetesen nem volt kérdés, hogy azonnal igent mondok! A családunk és mi is nagyon boldogok vagyunk, nem sietünk el semmit, egyelőre szeretnénk megélni a pillanatot

– mondta a lánykérésről Dallos Bogi.

Dallos eleinte nem akart összejönni Puskással

11 hónappal az első randijuk után meséltek arról, hogyan alakult ki köztük a szerelem. Nyolc évvel ezelőtt találkoztak egy szakmai rendezvényen, és a 2019-es X-Faktor elindulásáig csak ismerősök voltak, bár ezt követően időről időre egymásba futottak. Az előválogatók után ők ketten voltak azok, akiknek még volt kedvük beülni egy italra, beszélgetni, és szép lassan elkezdett kialakulni köztük valami, ami az énekes számára nyilvánvaló volt, a 12 évvel fiatalabb énekesnőnek viszont nem – már csak azért sem, mert eldöntötte, hogy a 2019-es év számára a karrierépítésről fog szólni.

Kapcsolódó cikk

“Tetszett a spontaneitása és az, hogy mindig jópofa programokat talált ki, még tangóestre is mentünk együtt. A találkozásainkra mindig elhívtam a barátnőimet is, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy ami köztünk van, túlmegy a barátság keretein” – mondta akkor Dallos.

Dallos Bogi Es Puskat Peti Eljegyzes
Dallos Bogi És Puskás Peti Már Jegyben Járnak / Fotó: Mti

Idővel beismerte magának, várja a találkozásokat Puskás Petivel, azt, hogy írjon neki, de szerette volna megőrizni az önállóságát, valamint tudta, hogy volt több  barátnője, nem akart egy újabb név lenni a listán.

Puskás Petit az egyértelmű visszajelzések hiányában a barátai már le akarták beszélni Dallos Bogiról, de ő továbbra is szerette volna bebizonyítani az énekesnőnek, hogy nem egy futó kalandra vágyik.

Virágcsokrokat küldött a koncertjére, bemutatta a szüleinek, elutazott vele egy hétre Nyíregyházára, ahol Puskás édesapját is megnézték a színházban. Budapestre visszaérve különleges meglepetéssel készült: beszélgetéseikből tudta, hogy a lány vágyik egy biciklire, ezért az X-Faktor első adása után írt neki egy üzenetet, hogy menjen le a lakása elé. Dallos Bogit egy kerékpár és egy szál vörös rózsa várta. Ezzel levette a lábáról.

Kapcsolódó cikk

Érdekes, hogy az első hivatalos randijuk előtt összeköltöztek, hiszen az első együtt alvásuk óta együtt is élnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet