Átlagosan negyedével csökkent a hazai dalszerzők jogdíja a járványhelyzet miatt. A zenei alkotók összességében 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak, mint egy évvel korábban.

Drasztikusan csökkentek a jogdíjak a koronavírus-járvány alatt

A tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat május 18-án fizetik ki a 7682 magyar dalszerzőnek – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület kedden az MTI-vel.

Mint írták, a járvány miatt az Artisjus 2020-as bevételei is drasztikusan csökkentek, ez a visszaesés pedig az idei éves jogdíjkifizetéseknél érezteti igazán hatását. A szerzőknek kifizethető jogdíj összege 25 százalékkal esett vissza: 2020-ban még 8,612 milliárd forintot tudott magyar és külföldi szerzőknek folyósítani az Artisjus a két “nagyfelosztás” során, idén 6,48 milliárd forint érkezik a hazai és nemzetközi slágerek szerzőihez. Ennek az összegnek nagyjából a fele jut magyar dalszerzőkhöz.
Zenei Jogdijask Magyarorszag Koronavirus
Képünk Illusztráció / Fotó: Pixabay

A májusban és júniusban érkező jogdíjak közül természetesen az élőzenei fellépések után járó összeg zuhant a legnagyobbat: 47 százalékkal kevesebb jogdíjat kapnak a koncerten játszott dalok szerzői idén, mint egy évvel korábban. A rádiós elhangzások után kifizetett jogdíj összege is drámaian csökkent: átlagosan 32 százalékkal alacsonyabb összeg jut egy szerzőnek a tavalyi elhangzások után, mint amennyi 2020-ban.

A zenészek bevételeinek negyede a jogdíj

Bár a rádióadók a pandémia időszakában is működnek, az Artisjusnak fizetett zenei jogdíj összege jócskán elmaradt a korábbi évekétől. A rádióadók jogdíját ugyanis a reklámbevételek határozzák meg, ezek pedig a legtöbb rádió esetében drasztikusan visszaestek a járvány gazdasági következményei miatt – áll a közleményben.

A televíziós elhangzásokért fizethető jogdíjaknál jóval kisebb, mindössze 5 százalék a csökkenés mértéke. A korlátozások miatt válságba került vendéglátás-turizmus szektor által fizetett gépzenei jogdíj visszaesése is jelentősen csökkenti a szerzők számlájára érkező pénz összegét.

A zenészek bevételeinek átlagosan negyede a jogdíj, az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a zenéből származó fő jövedelemforrása. Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az egyesület évente két részletben folyósítja. Május 18-án a 2020-as rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők: 7682-en részesülnek jogdíjból 46 828 dal, zenemű elhangzásai után. A kifizetés második ütemében, júniusban az Artisjus többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat fizeti ki.

Azért különösen súlyos a helyzet, mert a könnyűzenét érintő lezárások máig életben vannak, de már a szerzői jogdíjak is jóval alacsonyabbak, mint egy éve. A dalszerzők és előadók az egész zeneiparral együtt a biztonságos és tervezhető újranyitást kérik a kormánytól, mert egyre többen vannak, akiknek az utolsó tartalékai is kifogyóban vannak

– idézte Tóth Péter Benjamint, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatóját a kommüniké.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet