Damu Roland kislányának gyámja azt állítja, több otthonát is elárverezték, olyan tartozások miatt, amiket már évekkel ezelőtt törlesztett, vagy nem is miatta keletkeztek.

Damu Roland árván maradt kislányát édesanyja testvére, Katalin neveli, akinek már két házát, és az autóját is – állítása szerint jogtalanul –, elárverezték, írjaBlikk.

Először a budapesti otthonomat vitték a végrehajtók egy telefonszámla-tartozás miatt, pedig már nem is az én nevemen volt a készülék. Az érdi házban előbb az édesanyám lakott, majd Edina Rolanddal.

“A tartozás 111 ezer forint volt, és noha van arról szerződésem, hogy a keletkezésekor nem az én nevemen volt, mégis az én budapesti lakásomra terhelték, amit el is árvereztek 2017 áprilisában. Addig is többször próbálkoztak végrehajtást bejegyeztetni az ingatlanra, hol a közös költség, hol távhőtartozás jogcímen, de rendelkezem nullás igazolásokkal a kérdéses időszakokra.”

2020-ban az autóját is elárverezték, állítása szerint egy olyan tartozás miatt, ami akkor keletkezett, amikor nem is élt a házban, mivel azt elárverezték. A kálváriájuk azonban még mindig nem ért véget. 

A nyugdíjfolyósítótól arról kaptam értesítést, hogy januártól a rokkantnyugdíjam 33 százalékát elvonják egy távhő-számlatartozás miatt, pedig küldtem a közjegyzőnek is nullás igazolást, hogy nincs tartozásom, de nem vették figyelembe, valamint visszajelzést sem kaptam

– árulta el Katalin, aki már nem látja esélyét annak, hogy talpra tudnak majd állni, hiszen a napi megélhetés minden pénzüket elviszi. 

Nekem nincs pénzem drága ügyvédekre, mindig csak fizetek és tűröm, hogy vigyék mindenem. Nem ezért építettem fel az életem, hogy mondvacsinált okokkal elvegyék, ami az enyém!

– fakadt sírva.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet