Észak-Dániában az IKEA bemutatóterme hatalmas hálószobává változott. Hat vásárló és körülbelül kéttucatnyi alkalmazott rekedt egy hóviharban, és az éjszakát az üzletben töltötték, a szokásosan kiállított ágyakban aludtak.

Ettek, tévéztak, aludtak az IKEA dán üzletében

Körülbelül 30 centiméter hó esett Dánia egyik nagyvárosában, Aalborgban. Ugyan nem ritka a hóesés az országban, de ezen mennyiség még ott is szokatlan.

Ezt tapasztalták meg a svéd üzletláncban is. Az IKEA vásárlói, valamint alkalmazottai ugyanis amikor haza akartak menni az üzlet bezárása után, észrevették, hogy nem fog menni a hóesés miatt, jelentette az AP.

„A bútorkiállításokon és az első emeleti bemutatótermünkben aludtunk, ahol vannak ágyaink, matracaink és kanapéink” – mondta Peter Elmose üzletvezető az Ekstra Bladet bulvárlapnak. Az emberek „pontosan azt az ágyat választhatták ki, amelyet mindig is szerettek volna kipróbálni”.

Kapcsolódó cikk

Elmose elmondta, hogy az estét tévézéssel és evéssel töltötték, hozzátéve, hogy „nagyon jól sikerült”. Jó este volt. Mindenki jól szórakozott.”

Egy másik játékboltban is így jártak az emberek a hóesés miatt

A dán DR közszolgálati média szerint az IKEA szomszédságában lévő játékboltban dolgozók is az áruházban töltötték az éjszakát.

„Sokkal jobb, mint a kocsiban aludni. Szép és meleg volt, és örülünk, hogy beengedtek minket” – mondta Michelle Barrett, a játékbolt egyik munkatársa a DR-nek.

„Csak nevettünk a helyzeten, mert valószínűleg nem fogjuk újra átélni” – tette hozzá Barrett.
Az előrejelzések szerint a hófelhők még visszatérnek a napokban.

Nemrég egy hasonló esetről számoltunk be. Angliában egy kocsmában ragadtak több mint 50-en.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.