Most lehetőségünk nyílik betekinteni az „őrült zseninek” is hívott David Lynch elméjébe. A harmadik Budapest Fotófesztivál kezdetét vette, amelyet Szegő György, a Műcsarnok igazgatója nyitott meg.

David Lynch, a fotóművész

Február 28-án vette kezdetét a harmadik Budapest Fotófesztivál. Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye április 22-ig látogatható majd, melynek Budapest számos galériája ad otthont. A nyitókiállítást David Lynch, az amerikai függetlenfilm élő legendája jegyzi. A fesztivált megelőző sajtótájékoztatót a Műcsarnok igazgatója Szegő György nyitotta meg. A fesztivál igazgatója Mucsy Szilvia, a fesztivál kurátora Somosi Rita és a kiállítás kurátora, a fotótörténész Szarka Klára is beszédet mondott.

Ahogyan Mucsy Szilvia is kiemelte, nagyszámban volt jelen a sajtó. Mint mondta, különleges esemény, hogy Magyarországon láthatjuk David Lynch fotográfiáit, ráadásul Közép-Európai premierrel büszkélkedhetünk.

Nem sokan tudhatják, hogy David Lynch, a Twin Peaks vagy a Dűne atyja fotóművészetben is jeleskedik. És ez adja a fesztivál egyik különlegességét. Ily’ módon igyekeznek összekötni a filmművészetet a fotográfiával.

A Budapest Fotófesztivál kulisszatitkai

Mucsy Szilvia beszélt a kezdetekről, a fesztivál megteremtéséről. Somosi Ritával karöltve alapította a fesztivált. Együtt kérték fel Szarka Klárát, hogy közösen valósítsanak meg egy olyan programsorozatot, amely nemzetközi színvonalon tudja bemutatni a fotográfiát. Inspirációjuk a saját szakmai igényük volt: megteremteni egy olyan programsorozatot, mely a nemzetközi és a hazai fotográfiának is teret ad. A fesztivál elindítása során fontosnak tartották tudatosítani az emberekben, hogy a képekben nem csak gyönyörködni lehet. Azokat meg is vásárolhatják, ezzel az alkotók megélhetését, az alkotás lehetőségét támogatva. Ezért döntöttek úgy, hogy fotóművészeti gyűjteményeket is bemutatnak.

David Lynch, a zseni, aki szeret söprögetni / Könyvrecenzió

David Lynch és Kristine McKenna Aminek álmodom című kötete részletesen bemutatja a rendező életét, amely inspirációt nyújtott az általa készített művekhez. A könyvből megtudhatjuk, hogy élt újságkihordásból, csokornyakkendő készítésből, festészetből, de bútortervezőként és festőként is debütált. Sőt, rövid ideig egy

A kiállítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend, így a programkínálat is bővült 2019-re. Új csatlakozó az Osztrák Kulturális Fórum, valamint az Olasz Kultúrintézet idén két kiállítással is részt vesz a programon. Így az olasz fotóművészet nagyobb teret kap. Mindemellett a főváros támogatásával a Budapest Projekt Galéria is a szervezők rendelkezésre áll majd a rendezvény alatt. Itt két kiállítás valósul meg, az egyik a Francia Intézet kiállítása mely a Frankofón Fesztivál program része is, Gilles Roudiere munkáját mutatja be.

Mint a fesztivál főtémája, a tájkép műfaja dominál a 3 sorozatból álló kiállításnál, melyet az alkotó utazásai során rögzített.

A másik a portugál Camoes Intézet kiállítása, amely portugál kortárs tájképeket mutat be. A modern portugál fotográfia képviselőinek csoportos kiállítása Március 29-én nyílik majd. Idén először a Robert Capa Központtal is megvalósul együttműködés, ahol a magyar sajtófotó díjnyertes képeit nézhetik meg a látogatók.

Az “őrült zseni” videóban üzent a magyaroknak – David Lynch tárlata hamarosan startol

David Lynch ezen fotómontázsok, portrék és reprodukciók olyan térbeli-időbeli dimenziók születnek, melyek a mester filmjeiből jól ismert univerzummá állnak össze. A Kis történetek egy valóságon túli pszichedelikus utazás az érzelem, a humor, a játékosság és a nyugtalanság világában, miközben egyaránt feltárja az emlékeket és a sebeket.

A teljesség igénye nélkül Somosi Rita is kiemelt néhány bemutatót, melyet érdemes lesz megtekinteni. Az Art Photo Galéria ad otthont Drégely Imre kiállításának, melyben az 1969-es Holdra szállás emlékét dolgozta fel fotósorozatban. A Fugában többek között Hetényi Csaba fotóművészeti gyűjteményének bemutatója látható majd. A hadtörténeti múzeumban Hemző Károly munkáit, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban pedig Almási László sportfotóit tekinthetjük meg.

Sötét hely Lynch elméje

A fesztivál nyitóeseménye, David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállításának szabad sajtóbejárása következett a megnyitó után. Twin Peaks vörös szobáján keresztül vezet az út az 55 képet számláló kiállításra.  Elénk tárultak székek, amikre ülni lehet vagy egyszerűen nem lehetett. És láthattunk egy lemezlejátszót is, amiből szól a zene, de nincs rajta lemez. És persze a zseniális David Lynch szürreális tárlata, amibe Szarka Klára fotótörténész kalauzolt. A gondosan felépített sorozatokból és egyedi képekből álló gyűjtemény 2013-ban született.

26765737 F6B5Dd6045Ead17B1B390C20D343C751 Wm
David Lynch Kiállítása: Kis Történetek / Fotó: Klág Dávid

Mint megtudtuk Szarka Klárától, egy párizsi galéria installációjára készült. Különlegessége, hogy bátran nevezhető retrospektív alkotásnak, ugyanis Lynch teljes alkotói pályájára visszatekint.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]David Lynch egy örökifjú ember, mégis csak elmúlt 70 éves. Ezen évhez közeledve visszatekint az ember életútjára. Nagyon sok minden összegződik benne. A korai kísérleti fekete-fehér filmjeitől kezdve képzőművészeti munkásságán át a Twin Peaks elemeiig szinte minden itt van[/perfectpullquote]

– mesélte Szarka Klára. Az alkotó személyiségéhez és pályájához kapcsolódóan kiegészítésként szakértők elemzik munkásságát. Felvételeken lesz látható és hallható Varró Attila filmes újságíró. Lynchnek az egyetemes és az amerikai filmtörténetben való szerepéről beszél majd a felvételeken. A másik szakértő, Nemes Z. Márió költő, esztéta az őrült zseni esztétikai vonatkozásaival és az egyetemes művészetben betöltött szerepéről beszél.

Miért Kis történetek a címe és miért fontos számára a fotográfia?

Kérdezték Lynchtől már többen, melyre a kiállítás kurátora válaszolt. A fotográfia attól csodálatos, hogy egy-egy képben történetek rejlenek. A film hoz egyfajta szüzsét, ott a narratíva felhasználja a vizuális látványt, de viszi a nézőt. Itt pedig mindenkire rá van bízva, hová ér a kulturális úton. Mindenkinek van arra ideje, hogy elgondolkozzon, milyen titkok és rejtélyek rejlenek ezekben a képekben.

73871428 800X534 1
David Lynch Kiállítása: Kis Történetek / Fotó: Mohos Márton

Szarka Klára arra bíztatja a leendő látogatókat, hogy ne a szokásos iskolai bevezetés, tárgyalás, befejezés értelmezést akarják megtalálni ezekben a művekben. A filmjeiben sem ezt érdemes keresni. A Twin Peaks első évada megváltoztatta a televíziózást és egyáltalán a filmhez, a filmsorozathoz való viszonyunkat. Azért is becsüli nagyra az alkotót, mert a művészetet és a kreativitást magától értetődő hétköznapi lehetőségnek tekinti, nem valamiféle kevesek számára elérhető tevékenységnek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Újságíró kollégák kérdezték, van-e valamilyen iránymutató szöveg, hogyan kell értelmezni a képeket. Isten őrizz! – csattantam fel. Nem csak én nem mernék ilyet adni, hanem ettől az alkotó is óva int mindenkit[/perfectpullquote]

– mondta Szarka Klára.

Lépj be a Twin Peaks virtuális valóságába! / ContextUs

David Lynch játékának nemes egyszerűséggel Twin Peaks VR a neve, és a Collider Games és a Showtime jóvoltából jött létre. Lényege, hogy a játékosokat az eredeti sorozat és a 2017-es harmadik évad helyszínein vezeti végig. A sajtóközlemény megfogalmazása szerint: A cél tehát végeredményben, hogy a játékos kijusson a Vörös szobából a valóságba, ahogy Cooper ügynöknek is ez volt a feladata anno.

„Van Lynchnek egyfajta sajátos személyes olvasata, és csak reméli azt, hogy ez megmozdít olyan szálakat, ami a bennünk lévő tudatos, kevésbé tudatos, álmainkban megjelenő érzéseket, gondolatokat el tudja indítani” – fejezte be gondolatmenetét.

A Műcsarnok több kiállításnak ad otthont. Kombinált jeggyel az egész egyben megnézhető.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.