Öt év kihagyás után a zenei producer, Flying Lotus David Lynchet kérte fel legújabb videójának főszerepére. A végeredmény elég szürreálisra sikeredett.

A Fire is Coming című videóban David Lynch mellett vadonélő gyermekek is szerepelnek, akik egy elhagyatott házban, állatruhába öltözve hallgatják, ahogy David Lynch farkasként egy történetet mesél el. Az alkotást Steven Ellison, azaz Flying Lotus és David Firth rendező készítették.

030 David Lynch
David Lynch Mindig Képes Megújulni / Fotó: Scanner Fm

Flying Lotusnak és Lynchnek nem ez az első közös munkájuk. Korábban, 2017-ben FlyLo szerepelt a rendező Kuso című szürreális alkotásában, és részt vett, mint DJ Lynch Festival of Disruption összművészeti rendezvényén.  A zenei producer pedig említette is korábban, hogy szívesen dolgozna együtt újra a rendezővel.

Igen, ez is megtörtént: David Lynch filmkurzust tart

A MasterClass nevű platform, amely 5 éve szolgáltat online kurzusokat az érdeklődőknek, idén David Lynchet is bevette a csapatba. Az oldal olyan szakembereket kér fel óraadónak, akik világszinten elismertek, és a maguk területén kimagaslót alkottak. Lynch kurzusa a kreativitás és film címet kapta.

A művész egy sajtóközleményben mondta el, hogy bár az elmúlt öt évben dolgozott különböző projecteken, a mostani viszont állandóan ott volt a fejében.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””][…] Egy mindig égő tűz, valahol a domb tetején. Vannak, akik szeretik, néhányan utálják. Néhány odamennek randira és néhányan szerelmesleveleket égetnek a tűzben[/perfectpullquote]

– mondta FlyLo az elképzeléséről.

Érdekes koncepció, és ami szerencse, hogy meg tudta valósítani, ráadásul egy olyan művésszel, mint David Lynch. Ez az első alkotás FlyLo május 24-én megjelenő Flamagra című albumáról, amelyben olyan sztárok vettek részt, mint Solange, Anderson .Paak és George Clinton énekesek.

Tényleg megéri megnézni a videót!

Flying Lotus – Fire Is Coming feat. David Lynch

‘Flamagra’ is available now: http://flying-lotus.com/flamagra Video directed by Steven Ellison & David Firth. Audio: Flying Lotus – ‘Fire Is Coming feat. Dav…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.