Denna Crump két kisgyermekével a kertjében élvezte az idejét, amikor megcsúszott és elesett, ami súlyos, életre szóló sérülést és hatalmas kórházi számlákat okozott.
Az ártalmatlannak tűnő esés során az anyuka jobb térde elmozdult, eltört mindkét csontja, amely a térdét a lábával összeköti, elszakadt több szalagja, és az artériákat is olyan súlyosan megsértette, hogy nem találtak „pulzust” sem a lábában.
Ez sürgősségi műtéthez vezetett, ami során megpróbálták visszajuttatni a vért a lábába, de eközben felfedezték, hogy vérrögei is vannak. Számos beavatkozáson esett át, az egyik eljárás során megpróbálták eltávolítani a vérrögöket, de ez sikertelennek bizonyult, és újabb műtéten kellett átesnie. A harmadik műtétig az orvosoknak sikerült helyreállítaniuk Deanna artériáit, és visszanyerte a pulzusát és a véráramlást a lábában és a lábfejében.
Kapcsolódó cikk
Egy horrorbaleset után ketté kellett vágni a férfit – Fantomfájdalmak keserítik meg az életét
Három végtagját vesztette el egy balesetben.
De sajnos komplikációk léptek fel, és belső vérzése lett. Ezt követően egy negyedik műtéten kellett átesnie, ahol az orvos véletlenül elcsípett egy artériát a gyomrában – amely során annyi vért vesztett, hogy majdnem meghalt, és vérátömlesztésen kellett átesnie. Ezúttal több vérrögöt is felfedeztek, és ismét elvesztette a pulzusát a lábában és a lábfejében.
Lábfeje és lábujjai kezdett „feketedni”, és azt mondták neki, hogy a lába „haldoklik” – mivel a véráramlás abbamaradt, így a lábát térd felett amputálni kellett. Az anyuka nagyon hálás, amiért túlélte az esetet, és most családjával pénzt gyűjtenek az orvosi költségek fedezésére.
Kapcsolódó cikk
Szívszorító: Minden végtagját amputálni kellett, hamarosan új kezeket kaphat
Teljesen férjére van utalva.