Defekt általában akkor következik be, ha az autó gumijával valamilyen éles tárgyra hajtunk, ami kiszakítja azt. Nem kizárólag ettől következhet be egyébként defekt, hiszen akár a túlfújt gumi miatt is megtörténhet ez a nem várt esemény.

A megfelelő nyomásra mindig érdemes ügyelni éppen ezért, és attól sem negatív, sem pozitív irányba nem érdemes eltérni. Az optimálisnál alacsonyabb guminyomásnál ráadásul többet is fogyaszt az autó. Ha túl nagy a nyomás, akkor pedig könnyen defekt lehet a dolog vége, legyen az akár jó minőségű nyári vagy téli gumi.

Ha a defekt vezetés közben következik be

Rendkívül bosszantó, ha reggel, amikor indulnánk, azt tapasztaljuk, hogy egyik, másik, esetleg mindegyik kerék leeresztett. Ez azonban legfeljebb ahhoz vezet, hogy elkésünk onnan, ahova indultunk, balesethez nem.

Ha azonban menet közben kapunk defektet, az rendkívül veszélyes. Különösen, ha autóúton vagy autópályán, nagy tempónál történik mindez. Amennyiben ez történne, akkor paradox módon érdemes kissé növelni a jármű sebességét, mielőtt leállítanánk. Így stabilan az úton tarthatjuk a járművet, és meg tudunk majd állni biztonságosan.

Nagyon fontos, hogy defektes gumiabronccsal semmiképpen se próbáljunk meg tovább közlekedni. Ilyenkor ugyanis a jármű irányítása rendkívül nehézzé válik, sokkal nehezebb lesz irányt váltani. Ráadásul tartós tovahaladás esetén károk keletkezhetnek a felniben és akár az autó más részeiben is.

Ezekre kell ügyelni, ha gumicserére kerül sor

Fontos tudnivaló, hogy az újonnan felkerülő gumiabroncsnak mind a szerkezetét, mind a típusát tekintve illeszkednie kell a másik három gumihoz. Amennyiben négykerék-meghajtású autóról van szó, és nem frissen felszerelt gumikon futott, akkor a defektes gumin kívül a többit is célszerű cserélni. Így meg lehet előzni a csúszásgátló rendszer meghibásodását.

Amennyiben defekttűrő abroncsok voltak a gépkocsin, akkor normál változatú autógumira gond nélkül le lehet váltani. Fordítva azonban nem feltétlenül működik a dolog. A defekttűrő gumikat ugyanis csak speciális, pántperemmel rendelkező felnikre lehet felszerelni. Ezenkívül a defekttűrő gumiknak a súlya is más, mint a normál nyári vagy téli gumiknak.

A kerékcsere menete

Ha eddig eljutottál, akkor minden bizonnyal rászántad magad, hogy nem kérsz segítséget, magad fogod elvégezni a kerékcserét. Fontos, hogy amennyiben nem rendelkezel kellő rutinnal, inkább többször is olvasd el ezt a részt, és tarts be minden lépést.

Először húzd be a kéziféket és tedd sebességbe a kocsit! Így megakadályozhatod, hogy elguruljon kerékcsere közben. Ezt követően lazíts a felnin lévő csavarokon, majd emel,ővel emeld meg az autót. Ezt követően csavard ki teljesen a defektes keréken lévő csavarokat és távolítsd el azt!

Ha mindezzel megvagy, a helyére illesztheted a pótkereket, majd igazítsd bele a csavarokat. Miután az autót visszaengedted a talajra, rögzítsd a csavarokat!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

d-line.hu - 2025 március - Cikk 2

Amit a jubileumi gáláról tudni érdemes

A cégvezetők ideális esetben arra törekszenek, hogy az irányításuk alatt lévő vállalat hosszú ideig sikeresen működjön, ennek érdekében pedig folyamatosan célokat tűznek ki maguk elé, és azért dolgoznak, hogy ezeket megvalósítsák.

ID-3478

Tények és tévhitek a botoxról

A botox az egyik legismertebb és legnépszerűbb esztétikai kezelés, amelyet világszerte alkalmaznak a ráncok kisimítására és a fiatalos megjelenés megőrzésére.

swissclinic.hu - 2025 február - LinkMarketing - 4

A testi egészség művelése

A kultúra szó eredeti jelentése a föld művelésére utalt, majd idővel kiterjedt a szellem, a lélek és végül az egész társadalmi élet művelésére.

httpswebgrow.hu - 2025 február - Cikk4

Árajánlat webshop vagy weboldal készítésére

Elsőre azt gondolnánk, hogy amikor egy új weboldal kialakításába vágjuk a fejszénket, akkor a legfontosabb az, hogy el tudjuk mondani a fejlesztőnek, hogy milyen megjelenést szeretnénk a weboldalunk számára.

blog.genertel.hu - 2025 február - Cikk 16

Egy elektromos hiba az egész estét tönkreteheti

Ma már sokan a különböző okosmegoldásoknak köszönhetően nem személyesen mennek el egy filmet vagy színházi előadást megtekinteni, hanem otthon, egy nagyobb tv előtt elhelyezkedve nézik meg a felvételt.

httpsmedimarket.hu - 2025 február - Cikk2

Az otthoni orvostechnika alkalmazási területei

Napjainkban az otthoni orvostechnika olyan lehetőségeket teremt, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, hiszen a pácienseknek már nem kell minden egyes mérésért vagy kezelésért felkeresniük az orvosi rendelőt.

https-borsodfestek.hu - 2025 február - Cikk4

Az otthonunk a saját stílusunk tükre

A beltéri falak megjelenése, stílusa mind hozzájárulnak a hangulatunkhoz, illetve árulkodnak a személyiségünkről, de még a kulturális háttér is szerepet játszik.

httpsalomszuszek.hu - 2025 február - Cikk4

Milyen gyerekágyat válasszunk?

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a népi motívumokkal díszített gyerekágyak, amelyek nemcsak esztétikailag különlegesek, de a hagyományos kultúrát is becsempészik a gyerekszobába.