A vidék hanyatlása megállíthatatlan, az elit urizálása pedig kanyarban előzi az erről szőtt elképzeléseket. Dévényi István számos médiumnál volt már újságíró. Keserű hangvételű Hádujudú című regénye a közmédia elképzelt forgatagába vezeti el az olvasót. Videóriportjaival hazánk legapróbb falvait tárja fel. Többek között ezekről beszélgettünk vele.

ContextUs: Hosszú ideig vezetted a Hír TV-n a Szabadfogást és utódját, a Kötöttfogást a Magyar Hang YouTube-csatornáján. Melyek a jó moderátor ismérvei, ha egy politikai vitaműsorról van szó?

Fogalmam sincs. Annyit tudok, hogy engem tényleg érdekel a vendégek gondolkodása, és szeretek is tőlük tanulni, bírom, ahogy csiszolódnak egymáson a különböző vélemények.

ContextUs: Már nem vagy a Kötöttfogás műsorvezetője. Miért döntöttél a távozás mellett?

Úgy alakult, hogy a Hír TV-ből történt kiebrudalásunkat követően én szerveztem a műsorokat, ráadásul közfinanszírozással, és egy év alatt egyszerűen elfáradtam.

Dévényi István a Flaszter című műsorában / Fotó: Magyar Hang

ContextUs: Mindkét műsor vállaltan azért jött létre, hogy különböző világnézetű figurákat ültessen egy asztalhoz. Mi lehet az oka, amiért rendkívül kevés, kormánypárthoz kötődő személy vállalt ezekben a vitákban szerepet?

Roppant egyszerű: a pártközpont nem engedte nekik a szereplést. A Fidesznek nem célja, hogy a különböző táborok bármilyen szinten kommunikáljanak egymással. Még a végén kiderülne, hogy nem is ellenségek.

ContextUs: Milyen volt megélni a legutóbbi országos választások utáni átrendeződést a médiában?

Nyilván nem ért meglepetésként, hiszen be volt ígérve az elégtételvétel. Ugyanakkor szerettem volna hinni, hogy Simicska Lajos igazat mondott, amikor kijelentette: még jó ideig szabadon működhet az általa tulajdonolt média.

ContextUs: Mi az, amiben a Magyar Hang a mindenkori olvasóknak újat tud nyújtani? Melyek azok a régebbre visszanyúló értékek, amelyeket töretlenül képvisel?

Mindenekelőtt a teljes függetlenséget. Se oligarcha, se cég, se párt nem tulajdonolja a lapot, mi, újságírók csináljuk és csak az olvasóinknak. És ami nagyon fontos:, a rengeteg vidéki riport és a publicisztikai rovat sokszínűsége.

Dévényi István az EP-választás eredménye után: “Kiszállok, egy magamfajtának nem sok babér terem”

Dévényi István korábban a Heti Válasznál dolgozott, majd a Szabadfogás műsort vezette a Hír TV-n. Ám miután újra a kormányhoz közelivé vált a csatorna, mennie kellett. Ekkor hozták létre a Kötöttfogás műsort, amely a Magyar Hang YouTube-csatornáján fut. Dévényi Facebook-posztban adott ki közleményt az EP-választás eredményének nyilvánosságra hozata előtt, miszerint abbahagyja a Kötöttfogás műsorvezetését.

ContextUs: Írtál egy szatirikus hangvételű regényt Hádujudú címmel. A főhős a kormánypárti média online felületén tölt be felelős beosztást. Hosszú ideig szerkesztetted a Heti Válasz Online-t. A mű szereplőjét az ellenpontodnak is lehet tekinteni?

Szatirikus lenne? Eddig ezt senki se mondta, bár kétségtelen, hogy magyar polgárként sokszor egy szatírában érezheti magát az ember. Egyébként három évig voltam a Magyar Távirati Iroda főszerkesztője. Szóval nincs ellenpont. De egyezés sem.

Ez csak egy történet a vidéki srácról, aki elképesztő karriert fut be a feltételezett kormánymédiában.

Arról szól, hogy a sikerért mit kell odaadnia magából, mit kell feláldoznia, és miként magyarázza meg mindezt magának. Hogyan fogadja az eredeti közege, hogy úgymond, nagy ember lett.

ContextUs: Naiv vagy cinikus ez a figura?

Egyik se. Sodródó. Megeszi a nagy médiarendszer, helyette hoznak döntéseket. Megtörténnek vele a csúnyaságok. Manapság is elég sokan vannak ezzel így.

ContextUs: Az a mentalitás, amit megkísérelsz ábrázolni egy szűk kisebbség jellemzője vagy általánosnak mondható a média és politika határvidékén forgolódók között?

A könyvben a – nevezzük így – elitet láthatjuk. Az irányítókat. A „nagy embereket”. Mivel én soha nem tartoztam ebbe a körbe, így csak elképzelni tudtam, mi történhet a köreikben. Aztán jött a Borkai-ügy. Mellbevágó élmény volt, hogy a valóság megírja a regényemet.

ContextUs: Többféle formában, például vloggerként is feldolgoztad az utóbbi időben a magyar vidék témáját. Hogyan látod a vidéki Magyarország helyzetét?

A kisebb, eldugott, sokszor az elnéptelenedés szélére sodródott falvakat járom, de persze azt is látom, hogy a nagyobb, még működő községekben, városokban mi van. Borsodot egy az egyben elengedte a hatalom. Akkora szegénységet, nyomort, kilátástalanságot tapasztalok sokszor, hogy az jár a fejemben: ha végtelen pénzem lenne, legszívesebben beültetném magam mellé azokat, akik szerint minden a legnagyobb rendben van Magyarországon, és vinném őket egy kört.

Helló! Épp tönkreteszik Magyarország egyik legszebb látványosságát!

A Sárospatak melletti Megyer-hegyi tengerszem olyan csoda, amit mindenkinek látnia kell. De igyekezzen, aki nem egy kalandparkban szeretne gyönyörködni. Ha tetszett, amit láttál, vagy pont fordítva, egyáltalán nem tetszett, de szeretnél még hasonló filmeket nézni, itt támogathatod az elkészítésüket: https://www.patreon.com/devenyi

Putnok, Ózd, a Salgótarján környéke, Heves mind gyönyörű vidékek. Komolyan mondom, sokszor mintha Toszkánában járna az ember, és az elképesztő díszletek közepette tengernyi a nyomorúság. Teljes régiókat söpörtek be a szőnyeg alá, hogy ne is látszódjon a probléma. Megszakad a szíved, amikor látod, hogyan élnek 2019-ben tíz- és százezrek a szuperül teljesítő, soha ilyen erős nem volt, büszke Magyarországon.

 ContextUs: Mennyire van felkarolva vagy épp elhanyagolva a téma a mai magyar sajtóban?

A Magyar Hangnál nagyon fontos, hogy minden lapszámban legyen több vidéki riport is. Ez az egyik legerősebb része az újságnak.

De úgy látom, mintha ébredne a Budapest-központú média, az Index is folyamatosan vidéki anyagokat készít az adományokból, és máshol is megjelenik a téma.

Ám azért ez még mindig csak a felszín, ráadásul a vidéki ügyeknek a vidéki médiában lenne a helyük, hiszen ott, helyben kellene hatást elérniük. Sajnos a kormánykézbe került megyei és önkormányzati lapok ezt a feladatukat végképp nem teljesítik.

ContextUs: Videót készítettél egy „titkos mesefaluról”, Tésáról is. A téma nem tűnik megosztónak, mégsem fogadta mindenki egyöntetűen pozitívan. Mit nehezményeztek pontosan és mi lehetett a felháborodás oka?

Szomorkásan vicces történet. Azt a címet és leírást adtam a faluvideónak, hogy Titkos mesefalu, alig tudnak róla az emberek, pedig milyen kis csoda.

A nézők egy része pedig totálisan beleélte magát, hogy tényleg van egy eldugott falucska, ahol az emberek szép titokban élik a tökéletesen romantikus kis vidéki életüket, én pedig galád módon rájuk irányítottam a köz figyelmét, és ezzel vége az idillnek. Miközben a falu csak azért tud megújulni, mert a budapestiek meg egyre több külföldi is felvásárolja az amúgy valóban csodálatos parasztházakat.

Dévényi István a Gombaszögi Nyári Táborban, 2019 / Fotó: Az esemény hivatalos Facebook-oldala

ContextUs: Látsz módot arra, amivel a falvak elnéptelenedése meggátolható lenne?

Utálom, hogy ezt kell mondanom, mert imádom a vidéket, de sajnos nem.

A rendszerváltás óta kialakított nagybirtokrendszerrel kinyírták a falvak legfontosabb funkcióját, hogy a kisebb, egyéni gazdák is szépen eléldegélhessenek a mezőgazdálkodásból.

Ez a hajó elment, az apró települések villámgyorsan el fognak néptelenedni, hiszen nincs miért ott maradni.

ContextUs: Soros György gyújthatta fel a brazil esőerdőket címmel írtál publicisztikát az amazonasi erdőtűzről. A cikk később felbukkant egy összeesküvés-elméleteken mulató Facebook-csoportban is. Többen nem érzékelték a címben rejlő iróniát.

Idehaza az irónia halott volt már egyébként is, de a Facebook-kommunikációs világ a maradványokat is felszámolta. Életveszélyes kísérletezni vele, csak hát közben meg annyira csábító. Időnként próbálkozik az ember, de mindig bukfenc a vége.

ContextUs: Hogyan látod a jobboldali hagyomány képviseletét a mai Magyarországon? Arra a fősodorra vagyok kíváncsi, amely a kormánypárton kívül helyezkedik el.

Ezt a kérdést röviden meg lehet válaszolni: a polgár önállóan dönt a sorsáról, önállóan ér el sikereket, de vállalja a kudarcainak következményeit is. A jobboldali kormány nem ilyen-olyan kedvezményekkel és támogatással segíti a polgárt, hanem egyszerűen olyan környezetet teremt, ahol a polgár boldogulni tud. Látni ezt valahol? Na, ugye.

Szijjártó Péter: „Teljes médiaszabadság van Magyarországon”

„Teljes médiaszabadság van Magyarországon. Nem tud egyetlen olyan szegmenst se megnevezni a magyar nyilvánosságban, legyen az tévé, rádió vagy internet, ahol a piacvezető csatorna kormánypárti lenne” – reagált a riporter felvetésére.

ContextUs: A 21. században melyek azok a folyamatok, amelyek aggodalommal tölthetnek el egy polgári értékeket magáénak valló személyt?

Ide most egy nagyon hosszú, és nagyon komoly tanulmányt lehetne írni. Úgyhogy csak azt mondanám, ami a leginkább érint: a média átalakulása végtelenül elkeserít.

Már nem különböző nézetek ütköznek, hanem a legminimálisabban se érintkező párhuzamos valóságok léteznek egymás mellett. A lakóik pedig nem, hogy nem értik, hanem egyenesen megvetik, ellenségnek tekintik a másik valóságokban létezőket.

Ezzel sürgősen kezdeni kellene valamit, mert ha nem együtt, hanem egymás mellett, sőt, egymás ellenében élünk, akkor megszűnünk társadalomnak lenni.

ContextUs: Mivel alapvetően kulturális portál vagyunk, ezért arra kérlek, ajánlj az olvasóink figyelmébe egy könyvet, filmet vagy zenei művet, amely az utóbbi időben nagy hatást tett rád.

Amikor úgy nézett ki, hogy tényleg írok egy regényt, olvasni kezdtem a hazai kortársak közül az aktuális legjobbakat. És zseniális könyvek születtek mostanság. Ha egyet kell kiemelni, akkor Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem című regénye áll hozzám a legközelebb.

CV

Dévényi István 1994-ben szülővárosában, Sátoraljaújhelyen kezdte újságírói pályáját. Néhány esztendővel később Budapesten az Új Magyarország munkatársa lett, majd a Flaszter című kísérleti utcalap főszerkesztőjeként dolgozott. A politikai újságíráshoz a Napi Magyarországnál tért vissza, a két lap összevonását követően a Magyar Nemzet riportere lett, innen a Heti Válaszhoz igazolt. 2011 és 2014 között a Magyar Távirati Iroda online főszerkesztőjeként dolgozott, majd a Heti Válasz szerkesztőségében folytatta munkáját, ahol a hetilap internetes kiadását irányította. Indulásától vezette a Hír TV Szabadfogás című műsorát. Majd az eredeti változat megszűnését követően szerkesztette és vezette Kötöttfogás címmel a YouTube-ra költöző produkciót. Jelenleg a Magyar Hang munkatársa, ahol rendszeresen jelennek meg publicisztikái.