Fiatalok hiánya és a vezetés dilemmái az új politikai korszakban

A lakiteleki sátrak között sétálva szembetűnő volt az idősebb korosztály dominanciája, miközben a felszólalók és a résztvevők is elismerték, hogy a fiatalok megszólítása terén komoly lemaradásban vannak. A folyosói beszélgetésekben többen úgy értékelték a helyzetet, hogy a „mai fiatalok nem is tudják, milyen jó volt nekik a NER”, és nehezen találják az utat az új generációkhoz.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Orbán Viktor a választási vereséget földrengésszerűként értékelte a tagságnak írt levelében. A lakiteleki résztvevők egy része most amiatt aggódott, hogy Magyar Péter fellépése és dinamizmusa elszívja a fiatalabb választókat a fideszes oldal elől. Felmerült az az igény is, hogy határozottabb, új arcokra lenne szükség a parlamenti frakcióban, akik képesek felvenni a versenyt a miniszterelnök stílusával.

Bár a párt fiatalabb politikusai és influenszerei kisebb csoportos találkozókkal próbálkoznak egyetemisták körében, a táborban elhangzott vélemények szerint a digitális térben egyelőre a kormányoldal dominál, amit a jobboldalnak csak nehezen sikerül ellensúlyoznia, miközben Bóka János frakcióvezető és más fideszes képviselők személyes jelenlétükkel igyekeztek tartani a lelket a bázisban. A politikai iránykeresésnél jóval sürgetőbb feladatot jelöl ki a Védvonal nevű szervezet, amely Czunyiné Bertalan Judit szerint teljesen új kihívásra ad választ.