Szilágyi Zsófia Egy nap című, egy háromgyerekes anyuka hétköznapi feladatait és küzdelmeit bemutató filmje kapta a díjat Cannes-ben.

A legjobb elsőfilmnek járó elismerést a cannes-i filmfesztiválon a FIPRESCI-től, a filmkritikusok nemzetközi szövetségétől kapta.

Ez a díj azt jelenti, hogy elismerték: tényleg létkérdés az, amiről a film szól

mondta az Indexnek Szilágyi Zsófia.

20124592 54E47Fb55Fb64Bfdae1F924572945A97 Wm
Szilágyi Zsófia Filmrendező, Aki Megnyerte Első Nagyjátékfilmjével A Cannes-I Díjat / Fotó: Mti

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, az Egy nap volt az egyetlen magyar film idén a világ legfontosabb filmfesztiválján, Cannes-ban. A Kritikusok Hete versenyprogramjában szereplő alkotást még a fesztivál elején vetítették.

“Nagyon-nagyon örülök a díjnak. Mi tegnap óta tudunk róla, mert megkérdezték, vissza tudunk-e jönni a díjátadóra, de a film nemzetközi forgalmazója vette át a nevünkben a díjat. A filmkritikusok véleményét összegző táblázaton elég jó pontokat kaptunk a szekciónkban, de a Kritikusok Hete filmjei közül nem kaptunk díjat. Akkor elkezdtünk abban ráménykedni, hátha akkor valamilyen más díjat szánnak nekünk” – mondta az Indexnek Szilágyi Zsófia.

EGY NAP (ONE DAY) – Zsófia Szilágyi Film Trailer (Cannes 2018)

✪ SUBSCRIBE: http://bit.ly/2FpID5t Director: Zsófia Szilágyi Writers: Réka Mán-Várhegyi, Zsófia Szilágyi Stars: Zsófia Szamosi, Leó Füredi, Ambrus Barcza

A kritikusunk szerint hihetetlenül magával ragadó, érzékeny, hiteles és okosan felépített film egy háromgyerekes anyuka (Szamosi Zsófia) egy napját követi végig. A háttérben végig ott motoszkál egy megcsalás vagy meg nem csalás feszültsége, de az igazi drámát mégis az a rengeteg nagyon ismerős probléma jelenti, amelyekkel a nőnek a hétköznapok során muszáj megbirkóznia, betegeskedő gyerekkel, az óvodák, iskolák, különórák elérésével, a házimunkával, a pénzhiánnyal és persze közben a munkahelyi kérdésekkel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.