Követem Design A Dolce&Gabbana majdnem tönkretette a kínai modell karrierjét

A Dolce&Gabbana majdnem tönkretette a kínai modell karrierjét

Promóció

Az olasz divatcég tavaly túllőtt a célon rasszista reklámjával. A benne szereplő kínai modell, Zuo Ye karrierje pedig kis híján kettétört a botrány miatt. A modell megvárta, míg elül a botrány, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.

Promóció

A Dolce&Gabbana 2018-ban kiadott DG Loves China című reklámja óriási visszhangot váltott ki. Akik látták, egytől egyig rasszistának ítélték meg. Nem csak a kínai kultúra lealacsonyítása miatt, hanem mert a nőket is megalázták. A következménye súlyosabb volt, mint gondolták. A vásárlóik, akik között sztárok is voltak, valamint a kiskereskedők bojkottálták a márkát. Még az egyik legnagyobb divatbemutatójukat is le kellett mondania a cégnek.

A modell karrierjét szerette volna előre lendíteni a reklámmal / Fotó: AsiaOne

A reklám szereplője, Zuo Ye nem mert nyilatkozni a botrány közepette. Azóta viszont egy kínai közösségi oldalon kifejtette együttérzését. Természetesen semmilyen bántó szándék nem volt benne, elmondása szerint a divatcég nem viselkedett vele tisztelettudóan. A felvétel alatt kínosan érezte magát, amikor óriási evőpálcákkal kellett különböző olasz ételeket ennie. Mindezt olyan arckifejezéssel, mintha nem tudná, milyen ételt tettek elé. Még azt sem engedték neki, hogy megnézze az elkészült videót, mondván, ő csak egy átlagos modell. Az ő feladata csupán az volt, hogy kövesse a leírtakat.

Számos bolt harcba szállt a Dolce & Gabbana világmárkával

A Dolce & Gabbana shanghaji divatbemutatójához készített videója akkora botrányt kavart, hogy az eseményt végül le is mondták. A kampányvideón egy ázsiai modell látható, aki evőpálcikával próbál olasz ételt enni. Az olasz márkát rasszistának kiáltották ki a kínai követők. A botrány súlyosbodott, mikor Gabbana beszélgetése egy követővel napvilágra került.

Zuo nemrég diplomázott a kínai Mezőgazdasági Egyetemen. A felkérést azért vállalta, mert úgy gondolta, ez előre lendíti a karrierjét. Sajnos fordítva sült el. Zuo annyira szégyellte az esetet, hogy majdnem ráment modell karrierje. Azóta célja, hogy hazáját, Kínát, méltó módon képviselje a divatvilágban.

Bár az eredetit törölték, még meg lehet találni a reklámot YouTube-on:

💣💣Full Commercial | Dolce and Gabbana China | Full Ads

Uploaded by Sunrise Sunset on 2018-11-27.

ForrásDesigntaxi
Promóció

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.
Promóció

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.
Promóció

ez is érdekeltéged
<3