Dolly nyilatkozatban reagált arra, hogy menedzsere az énekesnő nevére bejegyzett kennelben embertelen körülmények között szaporított kutyákat egy gyöngyösi házban.

Dolly falunapi fellépése ellen állatvéők tiltakoztak, miután kiderült, hogy elhullott állatokat, elhanyagolt, daganatos, vagy épp a testükön nyílt sebet viselő kutyákat találtak rengeteg szemét közepette a portán, írja24.hu.

Meghurcolták nevemet és a becsületemet. Az elmúlt időszakban megjelent sajtóközleményeket nagy megdöbbenéssel és még nagyobb fájdalommal hallottam. 74 évem alatt mindig is elkötelezett voltam az állatok iránt

– nyilatkozta az énekesnő, majd kifejtette, hogy az elmúlt években számtalan olyan jótékonysági rendezvényen is fellépett, melyekből származó bevételt állatok megmentésére, állatvédő szervezetek, menhelyek támogatására fordítottak.

Sem a nevem alatt bejegyzett kennelről, sem az ott tapasztalt áldatlan állapotokról nem volt tudomásom, így amikor ezekkel szembesültem, menedzseremmel a kapcsolatot megszakítottam

– állította, majd elutasított minden “rá vonatkozó valótlan állítást és minden lehetséges jogi eszközzel fel kíván lépni a személyét átíró, nevét megtépázó közléssel szemben”.

Dolly eközben lemondta a fellépését is, ami ellen az állatvédők petícióval tiltakoztak. Kápolna polgármestere közleményben jelentette be, hogy az önkormányzat abban egyezett meg az énekesnővel, hogy addig nem vállalja a szereplést, amíg nem tisztázódik az ügy. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet