A Trump-kormány közigazgatási szervei megkísérlik átvenni az ellenőrzést a koronavírus fertőzésben szenvedő betegek adatai felett, ezzel olyan vállalatok hátráltatását eszközölve, mint a Betegségek Ellenőrzési és Megelőzési Központja (Centers for Disease Control and Prevention – CDC) is. 

Fejesugrás az egészségügybe

Donald Trump amerikai elnök már korábban is jobban megmerítkezett az egészségügyi kérdésekben, mint kellett volna. A CNN-t ultimátum elé állította, mely szerint addig nem férhetnek hozzá a koronavírusos megbetegedésekkel kapcsolatos adatokhoz, amíg nem azokat az információkat közlik, mint amiket a Trump-közigazgatás is. Továbbá az amerikai elnök kijelentette, a vírus elleni védekezést segítheti a fertőtlenítő testbe való fecskendezése. 

koronavirus trump
Az Egyesült Államokban körülbelül 3,4 millió koronavírus-esetet erősítettek meg eddig, több mint 136 000 halálesettel / Fotó: Getty Images

A Trump-közigazgatás, legújabb kísérletei alapján, megpróbálja átvenni az ellenőrzést a koronavírusos betegekről szóló adatok felett, hogy azokat a CDC megkerülésével, közvetlenül Washington DC adatbázisában tárolja. A szakértők azonban attól tartanak, ezzel a világjárvány hatványozottan a politizálás tárgyává válik majd. A Fehér Ház adatbázishoz való hozzáférése lehetővé teheti, hogy szelektív módon kezeljék az adatok nyilvánosságra hozatalát vagy manipulálhassák azokat. Így az Egyesült Államokban zajló járványhelyzetről sokkal vonzóbb képet lehetne festeni, mint amilyen valójában. 

Kezelhetetlen járványhelyzet, kiszivrágó beteg adatok

A Fehér Ház koronavírus-válaszkoordinátora, Deborah Birx azzal magyarázta döntésüket, hogy a kórházak nem jegyezték fel megfelelően a megbetegedéseket. Ennek ellenére a CDC figyelmen kívül hagyása rendellenesnek tekinthető, mivel a testület elsődleges feladata a közegészségügyi adatok gyűjtése és nyilvántartása. 

Nixonhoz hasonlóan Trump is kamatoztathat a félelemből és gyűlöletből?

Egy régi szemcsés felvétel egy fiatal CBS News riportert idéz meg a képernyőkön, körülötte tömegkoszorú. Hirtelen biztonsági őrök ragadják meg, elfogják és erőszakkal a földre kényszerítik, a TV-ben élőben sugárzott adás kellős közepén. A riporter csak másodpercekkel később bukkan fel újra, majd a nézőknek üzen: “Sajnálom, hogy kifogytam a szuszból.

A Trump-közigazgatás legújabb döntése azután került nyilvánosságra, miután az amerikai elnök elrendelte az iskolák szeptemberi újranyitását. A határozattal azonban számos intézmény nem értett egyet. A Futurism szerint Betsy Devos oktatási miniszter erre válaszul fenyegetőzésbe bonyolódott. Elmondása szerint megvonja az anyagi támogatást azoktól az oktatási intézményektől, amelyek ellentmondanak a döntésnek és nem fogadják be ősztől a diákokat a komoly járványügyi helyzetre hivatkozva. A hétvégén a Fehér Ház bizalmatlansága a saját tudományos tanácsadóival szemben is kibontakozott. A Fehér Ház munkatársai a fertőző betegségek legfontosabb szakértőjét, Anthony Faucit támadták meg.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Fauci kedves ember, de számos hibát vétett[/perfectpullquote]

– magyarázta a helyzetet Trump. Az Egyesült Államokban a világjárvány megfékezésére tett erőfeszítések vitathatatlanul kudarcot vallottak. Az országban továbbra is exponenciálisan növekszik az új, megerősített esetek száma, különösen a déli területeken. A John Hopkins adatkövető szerint, az Egyesült Államokban körülbelül 3,4 millió koronavírus-esetet erősítettek meg eddig, több mint 136 000 halálesettel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.