Nemrég beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság kezdeményezésére felmérés készült, hogy az európai polgárok miként vélekednek az évi kétszeri óraállítgatásról. A kérdőívben arra voltak kíváncsiak, hogy az unió lakosai szerint eltöröljék-e az óraállítgatás gyakorlatát, és ha igen, akkor a nyári vagy a téli standard időszámítás legyen-e érvényben. Megvan az eredmény!

Ez volt eddig az Unió legnagyobb online közvélemény-kutatása. Körülbelül 4,6 millió ember vett részt a felmérésben, ami július 4. és augusztus 16. között zajlott.

Az Európai Unió népe pedig túlnyomó többségben ellenzi a téli és a nyári időszámítás létét, és elegük van az órák évi kétszeri előre-és visszaállításából. A válaszadók több mint 80%-a az óraállítás eltörlése mellett tette le a voksát, jelentették EU-s forrásból szerdán.

Minden jel arra mutat, hogy az EU végre pontot tehet az óraállítás eddig is meglehetősen vitatott gyakorlatának végére.

A téma különösen Németországban van napirenden, ami a közvélemény-kutatásban is megmutatkozott: a válaszadók közül 3 millióan németek. 

89229.Ngsversion.1425780710698.Adapt .1900.1
Az Évi Kétszeri Óraátállításra Remélhetőleg Hamarosan Már Nem Lesz Szükség / Fotó: Charlie Riedel / Ap

A Bizottság hivatalosan csak csütörtökön ismerteti az eredményeket, szerdán még nem akarta kommentálni a kiszivárgott információkat. A Westfalenpost német lap viszont lehozta az eredményt, jól tájékozott brüsszeli forrásokra hivatkozva. 

Jelenleg egyébként 3 különböző időzóna létezik az EU-ban: a nyugat-európai vagy Greenwich Mean Time (GMT), a közép-európai és a kelet-európai. Utóbbiak 1, illetve 2 órával térnek el a GMT-től.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.