Kiderült, mikor kaphat folytatást a Hunyadi, és kiről szól majd
A nézőkön is múlik, mi fog történni.
88 millió dolláros költségvetésével a jövőre érkező Red Notice a Netflix eddigi legdrágább produkciójának ígérkezik, olyan sztárok szerepelnek benne, mint Dwayne Johnson, Gal Gadot és Ryan Reynolds.
A forgatást idén egyszer már le kellett állítani a pandémia miatt, majd ősszel újra folytatták, de nem minden nehézség nélkül, amiről most a Szikla osztott meg részleteket.
“Na, találjátok ki, már megint ki olyan nagy, hogy nem fér be egy sportautóba, és ezért újra kell szervezni a forgatást?” – írta az Instagram-oldalán, ahol el is mesélte a sztorit.
A rendező Rawson Marshall Thurber arra kérte, hogy lazán pattanjon be az elektromos Porschébe, a Szikla pedig hiába próbálkozott keservesen, csak nem sikerült bepréselnie magát a Taycanba.
Kíváncsi vagy, ki a magasabb: Jason Momoa vagy Chris Hemsworth, esetleg Nicole Kidman?
Dwayne szerint, aki idén ismét a legjobban kereső színészek képzeletbeli lista élén szerpelt, hónapokig tartott a szervezés, mire kifizették és a forgatás helyszínére szállították a Porschét, hogy kiderüljön, egyszerűen túl széles a válla ahhoz, hogy beférjen.
Nem veszett kárba az egész jelenet, mert a rendező kitalálta, hogyan vehetné fel a Sziklát úgy, mintha simán bepattant volna a Porschébe.
A megoldást 2021-ben nézhetjük meg a Netflixen.
Öt éve egy LaFerrariról derült ki, hogy az ajtónyílását nem Dwayne Johnson vállaira szabták.
Log in or sign up to view
See posts, photos and more on Facebook.
Még a filmtörténelemben sem ez az első alkalom, amikor a színész túl nagyra nőtt a neki szánt autóhoz: a november elején elhunyt Sean Connery magas termete miatt építettek roadstert a Toyota 2000GT-ből, ami mára a világ egyik legértékesebb autójává vált.
A nézőkön is múlik, mi fog történni.
Az egész világot sokkolta Gene Hackman halálhíre.
Az alkotás egy valódi világrekorder előtt tiszteleg, hiszen Nemere István jelenleg a világon a legtöbb könyvet jegyző író.
Mindenkit váratlanul ért a hír.
Az akkoriban még kiskorú színészeknek azt mondták, a karrierjük fogja bánni, ha nem vállalják meztelenül a jelenetet.
A gyémánt út pora bemutatja, hogy az orvosi protokolltól eltérve emberi méltósággal is lehet kezelni egy demens beteget.
A magánéletére szeretne koncentrálni.
A média többszöri megkeresése után döntöttek az akták kiadása mellett.
Inkább negatív hatással volt rá, mint pozitív.
Will Smith lemondott az amerikai filmakadémia tagságáról, miután a 2022-es Oscar-gálán megpofozta Chris Rock műsorvezetőt.
A Sony-csoport mindemellett kétmillió dollárt is adományozott.
A kétperces Együtt egy légópincében játszódik.
A jó mindig győz.
A sötétség útja újra a mozivásznakon.
Újabb opciók jelenthetnek meg.
John Stahl 68 éves volt.
A filmipar is kiáll Ukrajna mellett.
A művészvilág is szankciókat vet ki.
Elsőként a Disney jelentette be.
Úgy gondolja, a dokumentumfilm kitaláció.
Hét kategóriát vitt.
2021 végén járt utoljára Ukrajnában, hogy előkészítse a dokumentumfilmet.
A kommunizmus borzalmait mutatja be egy szerelmi történeten keresztül.
Alapjául Marion Meade könyve, a Buster Keaton: Cut to the Chase című életrajz szolgál.
Hongkongban elharapódzott a járvány, ezért nem tudják megtartani a fesztivált az eredeti időpontban.
A megállapodás segít, hogy a Netflix a francia kulturális élet részévé váljon.
2,149 milliárd forint támogatást szavaztak meg.
A három házigazdával szeretnék növelni a nézettséget.
Az új filmje, a Minden a rokonom egy indián teremtéstörténet.
A könyv a világ egyik leghíresebb transz emberének tapasztalatait mutatja be.
Több Cannes-ban és Locarnóban versenyző filmet is bemutatnak.
Már csak két évad van a sorozatból.
A Here képregénykönyven dolgoznak.
Ha megtudod, hogy milyen korkülönbségek voltak a filmekben a szerelmesek között, meg fogsz döbbenni.
A filmet Kamijama Kendzsi legendás japán animerendező jegyzi.
Az idei Berlinalén főleg nőket díjaztak.