
Meghalt Gene Hackman: felesége és kutyájuk holtteste mellett találtak a színészre – itt az utolsó fotók!
Az egész világot sokkolta Gene Hackman halálhíre.
Miközben elandalodunk a romantikus filmeken és együtt izgulunk a szimpatikus főszereplővel, hogy sikerüljön meghódítania a kiszemeltjét, és eközben észre sem vesszük, hogy a stáb gyakran elrejt a kellékek közt vagy a háttérben néhány vicces filmes utalást.
A Bright Side összegyűjtött néhány ilyen húsvéti tojást, amelyet most megosztunk veletek.
Robbie és Linda esküvőjén a menyasszony tortadísz a sasszemű nézőknek elszpoilerezheti a befejezést. A figura ugyanis a másik női főszereplőre, Juliára hasonlít, és a film végén őt veszi el feleségül a férfi.
Az egyik jelenetben Rose és Jack arról beszélgetnek, hogy elmennek majd a Santa Monica-i mólóra, ahol a fiú megtanítja Rose-t férfi módjára lovagolni. Akkoriban ugyanis a nők úgy ültek a lovon, hogy mindkét lábuk az állat egyik oldalára került, és nem úgy, ahogyan ma lovaglunk. A film végén, amikor Rose idős korában alszik, az éjjeliszekrényén látszik egy fénykép, amely azt igazolja, hogy a hajószerencsétlenség után valóban megtanult így lovagolni.
A Micsoda nő! egyik emlékezetes jelenetében Julia Roberts (Vivian) és Richard Gere (Edward) egy nagyon előkelő étteremben ebédelnek. Vivian sosem evett még csigát, ami egy különlegesen finom fogásnak számít. Ahogy próbálja megfogni a célszerszámmal a csigaházat, az kiugrik a szorításból. Az egyik pincér röptében elkapja a falatot, és hogy oldja az asztaltársaság feszültségét, csak annyit mond nekik, hogy ez bárkivel előfordul.
A Neveletlen hercegnő 2-ben, amikor Mia a vendégsereget üdvözli, a karkötője repül el. Ugyanaz a színész kapja el, csak ezúttal a királyi család inasát alakítja. A szövege viszont nem változott: „Ez bárkivel előfordul.” Mindkét filmet Garry Marshall rendezte, így valószínűleg nem véletlenül kerülhetett be ez a jelenet.
A Sztárom a párom egyik jelenetében Julia Roberts megemlíti, hogy nincs tökéletes boldogság hegedülő kecske nélkül. A film végén, az esküvői tortára felkerült Marc Chagall A menyasszony című festménye alapján a hegedülő kecske motívum is, így már teljes a boldogság.
Az egyik jelenetben Mark egy DVD-kölcsönzőben nézelődik, miközben a polc elején Hitchcock egyik klasszikus thrillerjének, a Hátsó ablak borítója látszódik. Hitchcock filmje egy olyan emberről szól, aki a kamerája lencséjén keresztül éli az életét. Ez utalás Markra, aki az Igazából szerelemben éppen ezt teszi.
A Barátság extrákkal című film repülőtéri jelenetében Mila Kunis névtáblával a kezében fogadja Justin Timberlake-et. A papírra az O. Penderghast név került, amely Emma Stone a Könnyű nőcskében játszott karakterére, Olive Penderghastra utal. Mindkét filmet Will Gluck rendezte.
Az Őrült, dilis szerelemben Steve Carell is feltűnt, miután befejeződött a CBS nagysikerű sitcomjának, A hivatal forgatása. A producerek úgy gondolták, hogy jó ötlet, ha a vígjátéksorozat egyik visszatérő poénjára tesznek utalást a filmben: Emily Weaver, az elnökhelyettes asszisztensét alakító színésznő íróasztalán hasonló stílusú névtábla szerepel, mint A hivatalban Dwight asztalán, aki egy neki kitalált területi menedzserasszisztensi pozíciót kapott, hogy azt higgye, előléptették.
Azt a pszichiátriát, ahol a női főszereplőt, Lucy-t (Drew Barrymore) kezelik, Tommy Boy Callahan alapította, aki Chris Farley karaktere a Tommy Boy című filmben.
Nem sokan vették észre, és nem is lehet tudni, kinek az ötlete volt, hogy amikor Cal (Seth Rogen) és David (Paul Rudd) videójátékoznak, Paul Ruddon a saját szakállas arcképével mintázott pólót viseli.
Amikor Hitch belenéz Albert aktájába, látjuk, hogy a kedvenc könyve Stuart Smalley-tól az I’m Good Enough, I’m Smart Enough (Elég jó vagyok, elég okos vagyok), aki az Amerikában futó, humoros jeleneteket bemutató SNL egyik kitalált szereplője. Az önsegítő könyv viszont ténylegesen megjelent, és bizonyára hasznára vált a filmbeli karakternek is.
Azt tudod, melyek azok a filmek, amelyekben a szereplők nem csak imitálják a szexjeleneteket? Ebből az írásunkból kiderül!
Hányféle hatása lehet, ha az egyik szereplő tejet iszik a filmvásznon? Megannyi rendezői szándék a legnagyobbaktól: Hitchcocktól Scorsesén át Tarantinóig.
Az egész világot sokkolta Gene Hackman halálhíre.
Az alkotás egy valódi világrekorder előtt tiszteleg, hiszen Nemere István jelenleg a világon a legtöbb könyvet jegyző író.
Mindenkit váratlanul ért a hír.
Az akkoriban még kiskorú színészeknek azt mondták, a karrierjük fogja bánni, ha nem vállalják meztelenül a jelenetet.
A gyémánt út pora bemutatja, hogy az orvosi protokolltól eltérve emberi méltósággal is lehet kezelni egy demens beteget.
A magánéletére szeretne koncentrálni.
A média többszöri megkeresése után döntöttek az akták kiadása mellett.
Inkább negatív hatással volt rá, mint pozitív.
Will Smith lemondott az amerikai filmakadémia tagságáról, miután a 2022-es Oscar-gálán megpofozta Chris Rock műsorvezetőt.
A Sony-csoport mindemellett kétmillió dollárt is adományozott.
A kétperces Együtt egy légópincében játszódik.
A jó mindig győz.
A sötétség útja újra a mozivásznakon.
Újabb opciók jelenthetnek meg.
John Stahl 68 éves volt.
A filmipar is kiáll Ukrajna mellett.
A művészvilág is szankciókat vet ki.
Elsőként a Disney jelentette be.
Úgy gondolja, a dokumentumfilm kitaláció.
Hét kategóriát vitt.
2021 végén járt utoljára Ukrajnában, hogy előkészítse a dokumentumfilmet.
A kommunizmus borzalmait mutatja be egy szerelmi történeten keresztül.
Alapjául Marion Meade könyve, a Buster Keaton: Cut to the Chase című életrajz szolgál.
Hongkongban elharapódzott a járvány, ezért nem tudják megtartani a fesztivált az eredeti időpontban.
A megállapodás segít, hogy a Netflix a francia kulturális élet részévé váljon.
2,149 milliárd forint támogatást szavaztak meg.
A három házigazdával szeretnék növelni a nézettséget.
Az új filmje, a Minden a rokonom egy indián teremtéstörténet.
A könyv a világ egyik leghíresebb transz emberének tapasztalatait mutatja be.
Több Cannes-ban és Locarnóban versenyző filmet is bemutatnak.
Már csak két évad van a sorozatból.
A Here képregénykönyven dolgoznak.
Ha megtudod, hogy milyen korkülönbségek voltak a filmekben a szerelmesek között, meg fogsz döbbenni.
A filmet Kamijama Kendzsi legendás japán animerendező jegyzi.
Az idei Berlinalén főleg nőket díjaztak.
A kötet a rendező magyarországi és hollywoodi munkásságát is bemutatja.