Ty Jones kiköpött Ed Sheeran, aki az egész egzisztenciáját hasonmás létére építi.

Úgy kellett kimenteni az Ed Sheeran-rajongók elől

Ed Sheeran hasonmásának lenni egyszerre áldás és átok – legalábbis a manchesteri Ty Jones szerint, aki a megszólalásig úgy néz ki, mint a neves brit popsztár. Nemhiába: Jones ma már teljes munkaidőben az énekes-dalszerző alteregójaként tevékenykedik, miután napi szinten összetévesztették Sheerannel. Egyforma magasak, és nem csak a frizurája és az arca hasonlít a sztárra, hanem a gesztusait is igyekszik leutánozni.

Nem csoda tehát, ha a rajongók lépten-nyomon megállítják az utcán, írja a Mirror. Egyszer egy fickó le is esett a biciklijéről, mert azt hitte, Sheerant látja és nem tudta levenni róla a szemét. De sokan remegni vagy sírni kezdenek, amikor meglátják, ezért ma már inkább kerüli a feltűnést – sapkában, napszemüvegben és maszkban megy ki az utcára, és inkább éjszaka intézi a bevásárlást.

Ed Sheeran Hasonmas

„Egyszer Londonban és Los Angeles-ben is annyi rajongó kezdett el utánam jönni, hogy a munkatársaimnak egy igazi menekülési tervet kellett kitalálniuk” – mesélte Jones, aki korábban úgy tervezte, hogy majd egy barkácsboltban vagy egy halászhajón fog dolgozni, nem pedig színészi karrierről álmodozott.

Hamarosan az online térben találkozik Ed Sheerannel

Jones eddig egyszer, 2011-ben találkozott Ed Sheerannel személyesen, de hamarosan egy videókonferencián újra összejönnek az online térben. A hasonmáslét további előnye, hogy rengeteg ajándékot kap cégektől és a rajongóktól, valamint VIP-ként bejuthat a legmenőbb szórakozóhelyekre és éttermekbe.

„Rengetegszer mondják olyanok, akik már találkoztak Eddel, hogy hihetetlen, mennyire hasonlítunk. Egy korábbi munkahelyemen egy idős néni jött oda hozzám azzal, hogy szerinte én sokkal helyesebb vagyok a sztárnál” – mesélte.

Jones jelenleg arra koncentrál, hogy minél jobban tudja utánozni Ed Sheerant. Ezért elkezdett gitározni is. Szeretné megtanulni a dalait, hogy majd emlékzenekart alakítson, de közben a színészetről sem mondott le.  

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet