A cikk szerint jelenleg több mint 2300 embert keresnek a hatóságok, és ez a szám folyamatosan változik. A bemutatott adatok alapján nemek szerint is eltérés látható: nőként nagyjából 950 embert regisztráltak, férfiként pedig közel 1400 főt. A szöveg úgy fogalmaz, hogy az egyik nemből jóval többen tűnnek el, mint a másikból, és ezt a nyilvántartások is alátámasztják. A keresettek listája a rendőrség oldalán elérhető, és időről időre módosul. Az összeállítás felidéz egy régi, máig sokakat foglalkoztató esetet is: Strehó Gergő eltűnését. A fiatal labdarúgó 2006-ban tűnt el a Hajógyári-szigetről, miután egy barátjával szórakozni indult. Mivel korán érkeztek, végül hazaindultak, és a Duna-parton sétáltak tovább a villamos felé. A barátja egy pillanatra félreállt, és a leírás szerint ennyi idő alatt tűnt el Gergő.

A történet itt vált igazán nyomasztóvá: a barátja azt hitte, Gergő taxival ment haza, de később kiderült, hogy soha többé nem látták. A cikk szerint Vizoviczki László elfogása után, 2012-től kezdték vizsgálni a Hajógyári-szigethez köthető eltűnéseket és haláleseteket. Strehó ügyében sokáig nem történt áttörés, majd 2018-ban fordulat következett: újranyitották az aktát, és emberölés gyanújával indult nyomozás ismeretlen tettes ellen. A leírás ezzel azt érzékelteti, hogy egy eltűnés évekkel később is kaphat új irányt.

Egressy Mátyás ügyében most még a keresés és a tisztázás a legfontosabb, miközben a nyilvános adatok azt mutatják, hogy nem egyedi jelenségről van szó. Az eltűnések világa egyszerre adminisztratív és nagyon is emberi: a hatóságok nyilvántartanak, a családok pedig remélnek. A cikkben szereplő példák azt is felidézik, hogy egyetlen eset sem „csak egy szám”, és sok történet hosszú időre megoldatlan marad. A nyilvános listák ezért egyszerre információs felületek és sűrű, nehezen feldolgozható sorsok gyűjteményei.