Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának” vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át.

Vízpart, napsütés, zene

Mi kell ennél több ahhoz, hogy egy utolsó nagy fesztiválhajrával forduljunk a  – még azért koránt sem közelgő – suliszezonba. Augusztus záró hétvégéjén a Szegedi Ifjúsági Napok minden esélyt megad, hogy ne felejtsük el az idei nyarat sem. A Tisza adott, a napsütéses órák száma itt a legtöbb kis hazánkban, zene pedig lesz bőven, a hazai pop-rock ipar alapköveivel és nemzetközi sztárokkal gazdagon meghintve.

Hamarabb volt, mint a Woodstock

Ki gondolná, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok egy évvel a woodstock-i fesztivál előtt, 1968-ban indult, ezzel a hazai fesztiválok „őse”, ahová az ország minden pontjáról elindultak a fiatalok, s korábban nem is történt meg, hogy egyszerre ennyi fiatal szórakozott az utcán? Ráadásul olyan zenekarok is felléphettek, melyek – javarészt szövegeik miatt – általában nem nagyon kaptak fellépési lehetőséget.

Sokáig szinte az egész város teret adott a SZIN-nek, több helyszínen voltak koncertek, megteltek a terek és parkok és pezsgett a Tisza-part.

A rendszerváltás után többnyire klubokban, „őrlángon” működött a fesztivál, majd a 2003-tól számítjuk a SZIN újkori történelmét, amikor is a Partfürdőre került a helyszín, a Szegedi Ifjúsági Ház szervezésével. A SZIN hamar a hazai fesztiválpiac meghatározó szereplőjévé vált újra,  s bár egy időre érezhetően változott a szervezőgárda, idén újra az Ifjúsági Ház vette kezébe az irányítást. 

A megújulás éve: 2016

Először is: a 2016-os SZIN minden eddiginél látványosabb külsőt kap. A SZINezők gigantikus virágok, növények és állatok társaságában, egyedi fesztivál-környezetben bulizhatják végig a szegedi nyár utolsó hétvégéjét. Több program is várja a Tisza-partra látogató népes seregletet, mint korábban, műfaji határokat átlépve a dancefloor és a retro alappilléreitől kezdve a balkáni trombitazenén, az elektro hip-hopon, a melankolikus neo-soulon vagy a d&b ütemeken át a változatos hazai könnyűzenei szcéna legjobb bulicsinálóig. És van élet a zenén túl is: könnyfakasztó stand-up komédia, hagyományápoló táncegyüttes és színházi előadás is szórakoztatja a nagyérdeműt. De a legfontosabb, az a fíling, amit egy vízparti ellazulós fesztivál nyújtani tud, kiszakadva a hétköznapok nyűgéből, ahogy azt a Magna Cum Laude is igyekezett összefoglalni a SZIN himnuszában:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Na jól van, elengedem magam, Hogy a Tisza tisztára mossa agyam.   [/perfectpullquote]

Valami ilyesmire számíthatunk idén is.

További információ: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.