Yorgos Lanthimos legújabb filmje, az Egy szent szarvas meggyilkolása egy thriller keretei közé helyezett dráma, amely filmnyelvileg emlékezetes, tartalmi szempontból viszont inkább ürességet eredményez.

Hirdetés

Alapsztori

A rendező nemzetközileg a nagy port kavart Kutyafoggal (Kynodontas, Yorgos Lanthimos, 2009) lett ismert. Legutóbbi filmjében, A homárban (The Lobster, Yorgos Lanthimos, 2015) már olyan  nagy hollywoodi színészekkel dolgozott együtt, mint Rachel Weisz, John C. Reilly, Lea Seydoux vagy legújabb alkotásában is főszerepet kapó Colin Farrell. Az Egy szent szarvas meggyilkolásában egy nagyszerű sebész, Steven Murphy (Colin Farrell) tökéletesnek mondható életet él hatalmas és fényűző kertvárosi házában.

Van egy orvos felesége (Nicole Kidman), két gyereke, akikkel remek a viszonya. Emellett Steven rendszeresen találkozik egy fiatal fiúval, Martinnal (Barry Keoghan), akit ajándékokkal halmoz el. A fiúval érezhetően nem stimmel valami, és amikor egy váratlan bejelentést tesz az orvosnak, Stevent sorsfordító döntés elé állítja.  

/ Fotó: Imdb

Nyugtalanító vizualitás

A thriller műfajt, azon belül ennek a zsánernek egy alműfaját (a domestic thrillert) egy afféle mankóként használja a rendező, ezzel megkönnyítve a befogadást a nézőnek. Inkább egy keretet ad: a főhős, Steven itt egy passzív figura (ellentétben egy hagyományos thrillerrel), aki ki van szolgáltatva Martinnak. A domestic thrillert pedig Martin adja, aki beférkőzik a család életébe. Ezek miatt is, de főleg a vizualitás okán Lanthimos filmje az első képkockától torkon ragad és nem enged el egészen a cselekmény végéig.

A nyomasztó és fojtogató feszültséget a görög rendező folyamatosan úgy tartja fent, hogy egyrészt szinte állandó jelleggel baljóslatú aláfestő zenét használ.

Másrészt az igen változatos, számos esetben szokatlan beállításokkal zavarba hozza nézőjét, például folyamatosan szélre komponálja szereplőit, valamint állandó jelleggel alsó- és felső gépállásokat használ.

A cselekmény lassan bontakozik ki, mivel a szereplők sokszor elbeszélnek egymás mellett, amellyel a rendező a rá jellemző morbid és fekete humort hozza be a szüzsébe. Azonban inkább kérdéseket vet fel ez a megoldás, mivel a karaktereket nem hozza közelebb ezzel, illetve a cselekményt nem gördíti előre. Egyébiránt az Egy szent szarvas meggyilkolása hibája éppen az előbbiekből világlik ki: egy olyan drámát nézünk, amely szépen van kivitelezve, viszont szereplőiért nem igazán tudunk szorítani. Lanthimos távolságtartása érthetetlen, pontosabban, ha jobban mélyére ásunk talán kaphatunk magyarázó megoldást, de ezek inkább belemagyarázásként hathatnak, mivel a film sajnos inkább csak találgatásokra ad okot.

Antik világ vs. posztmodern lét

A rendező görög lévén egy görög tragédia (Euripidész: Iphigeneia Auliszban) tulajdonképpeni modern változatát forgatta le, amelyben Steven és családja ki van szolgáltatva magasabb rendű erőknek. A tragédiában Agamemnón vétséget követ el Artemisz istennő ellen, ezért bűnhődnie kell. Nos, Lanthimos távolságtartó és kimért szemléletmódjában, csakúgy, mint az antik tragédiában, ott van ez az isteni perspektíva.

  A nézőnek van ez megadatva, aki a filmvásznon egy olyan eseménysort lát, ahol a szereplők éppen magasabb rendű létformák játékszereként működnek.

A Michael Haneke filmjeit eszünkbe juttató megszerkesztettséggel Lanthimos azonban mintha inkább elfedné, vagy inkább elkenné azt, amit mondani szeretne. Természetesen szíve joga mindenkinek eldönteni, mit szeretne a rendező, mert létezhet egy a 21. századi, posztmodern ember számára adekvátabb olvasat például a szülők gyerekekre gyakorolt hatásáról, csak éppen a rendező drámai pontokat mindig morbid hozzáállással kezeli.

Emellett ami ténylegesen ott van az Egy szent szarvas meggyilkolásában, az az önhazugságba menekülés.

Hiába takarjuk el a szemünket a bűntudat, így vagy úgy, de valamilyen formában megjelenik, és nem lehet „megúszni” a bűnhődést. Csakhogy Lanthimos távolságtartása mindezeket elodázza.

Pedig tényleg, formai szempontból látványos a film a szokatlan beállításoktól kezdve a nyomasztó légkör megteremtésén át a színészekig. Utóbbiak közül ki kell emelni a Martin szerepében brillírozó Barry Keoghant, aki már csak a megjelenésével delejező, és egészen félelmetes minden megmozdulása. A rutinos színészek, mint Colin Farrell vagy Nicole Kidman is jók, kellően visszafogottak és manírmentesek.

/ Fotó: Imdb

Az Egy szent szarvas meggyilkolása tehát alapvetően jól eljátszik a thriller műfaj elemeivel, formai szempontból kivételesen üdítőnek és frissnek hat, Azonban nem sikerül maradandóan érvényesek és egyetemlegeset mondania, csak közhelyekig jut.

Hirdetés