Egy szélsőjobboldali AfD-s csoport zavarta meg az idegenvezetést Sachsenhausenben, az egykori náci haláltáborban. Az incidensről, ami még júliusban történt a koncentrációs tábor áldozatainak emlékhelyén, a Tagesspiegel számolt be. A rendőri vizsgálat csak ezt követően indult meg.

Szélsőjobboldali, történelemhamisító provokáció

A 17 látogató között volt 5-6 olyan személy, akik “folyamatosan megakasztották” a vezetett túrát a Berlintől nem messze fekvő, sachsenhauseni koncentrációs táborban, ez év július 10-én. Az emlékhely személyzetének tagja számolt be az esetről a Tagesspiegelnek. Eszerint a csoporthoz tartozók “nyilvánvalóan szélsőjobboldali és történelmileg revizionista” közbevetéseket tettek.

A zavart keltő látogatók az Alternative for Germany (AfD) Alice Weidel társelnök Boden-tavi választókerületéből érkeztek. Állítólag egy olyan szövetségi finanszírozású program keretében utaztak Berlinbe, ami lehetővé teszi a választóknak, hogy megfigyelhessék az országgyűlési képviselőket.

Weidel szóvivője útján közölte, hogy ő maga nem vett részt a körbevezetésen, és “nagyon meglepte” az állítólagos incidens.

A Tagesspiegel szerint a szövetségi kormány szóvivője megerősítette, hogy “antiszemita és történelmileg tarthatatlan megjegyzések” hangzottak el az egyik látogató részéről. A szakértő tárlatvezető kénytelen volt abbahagyni az idegenvezetést.

A haláltáborok áldozatainak méltósága sem szent az AfD-nek

A náci SS vezető, Heinrich Himmler megbízásából épült meg Sachsenhausen 1936-ban Oranienburg város peremén, 40 kilométerre északra Berlintől. Az elképzelés egy panoptikus (mindent láttató) struktúra volt, amely a széles körben elterjedt terrort hivatott bemutatni, és a többi, náci kézben lévő terület igazgatását akarták innen intézni.

Rabok tízezrei vesztették életüket éhezés, egészségügyi problémák és kivégzések következményeként egészen addig, amíg a tábort 1945-ben szovjet és lengyel csapatok fel nem szabadították.

18392853 304
Megemlékezés a sachsenhauseni koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulóján, 2015 áprilisában / Fotó: picture-alliance / dpa / M. Gambarini

A szörnyű 9 év alatt itt fogvatartott 204.000 rab között voltak politikai okokból likvidált németek és más európai állampolgárok, valamint a nácik által fajelméleti okból üldözött kisebbségek.

Horst Seferens, a Berlin környéki emlékhelyeket felügyelő brandenburgi közalapítvány szóvivője elmondta, az AfD-látogatók közül egyesek megkísérelték relativizálni a Sachsenhausenben elkövetett bűntetteket.

A hitleri Németországot legyőző szövetségesek világháborús cselekményeit hozták fel.

Az idegenvezetést megzavarók kétségbe vonták a gázkamrák létezését is, bagatellizálták a náci haláltáborban elkövetett bűncselekményeket. Ócsárolták az emlékhely munkatársait, manipulációval és hozzá nem értéssel vádolva meg őket.

kz sachsenhausen arbeit macht frei schild 1535693066
A sachsenhauseni haláltábor kapuja / Fotó: picture-alliance / imageBroker

A Tagesspiegel közlése szerint a brandenburgi rendőrség ismeretlen tettes ellen vizsgálatot indított.

Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (Central Council of Jews in Germany) elnöke az mondta, az AfD-sek magatartása elszomorító, de nem meglepő. Szerinte az AfD a szavazatszerzés érdekében mindenre képes, még arra is, hogy sárba tiporja a nácik áldozatainak méltóságát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.