Budapest második roma szakkollégiuma, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium, a RefoRom 2016 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Balogh Adrienn és Kovács Szandra szakkollégistákkal beszélgettem a kollégiumi életről, mindennapjaikról.

ContextUs: Meséljetek magatokról! Mit tanultok, mióta vagytok szakkollégisták?

Kovács Szandra vagyok, 20 éves, Borsod megyéből, egy kis faluból jöttem Budapestre tanulni, jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója vagyok, emberi erőforrások szakon. A kollégium indulásakor, 2016 szeptemberében kezdtem az egyetemet, azóta kollégista vagyok a RefoRomban.

Balogh Adrienn vagyok, 23 éves, egy borsodi faluból, Múcsonyból származom. 2015 óta Budapesten tanulok, előtte a Miskolci Egyetemre jártam. Szabadbölcsészetet és média-kommunikációt tanulok. Én is az indulás óta, 2016 szeptemberétől a református cigány kollégium tagja vagyok.

„Mi vagyunk az első generáció”

ContextUs: Hogy lehet bekerülni a RefoRomba?

Mindenképpen aktív hallgatónak kell lenni főiskolán vagy egyetemen, és van egy előzetes felvételi is, ami a mi esetünkben 2 napos volt. Ez egy nyelvi elbeszélgetésből (idegen nyelven), esszéírásból és kompetencia felmérésből áll. A nyelvi elbeszélgetés egy előzetes szintfelmérés is egyben, mert a szakkollégiumban nyelvi képzést is kapunk.

Reforom 3
A Romani Design Tervezői A Reforomban / Fotó: Molnár Illés, Reforom

ContextUs: Említettétek, hogy aktív hallgatónak kell lenni. Ezenkívül van még valami feltétele a kollégista létnek?

A roma származás nem feltétel (60 százalékos arányban vagyunk), de előnyt jelent, a hátrányos helyzet viszont szükséges a bekerüléshez.

ContextUs: A nyelvi képzésen túl mit nyújt még a szakkollégium az ott élő hallgatóknak?

Mivel ez egy református szakkoli, a hitéleti modulnak is fontos szerepe van. A legtöbb idejelentkező református, nekik fontos is, hogy gyakorolják hitüket, heti egyszer van egy bibliaóránk. Nyelvi képzésen belül német és angol nyelv tanulható, ezek másfél órás elfoglaltságok, és havonta egyszer van egy szakkollégiumi hétvégénk, ami háromnapos: Berekfürdőn vagy itt, Budapesten tartják. Olyan, mintha egyetemi képzésben vennénk részt, mégis nagyon sokféle. Volt már Újszövetségi, Ószövetségi, képzőművészeti, gender, tanulásmódszertan és zenés tanóránk is.

Reforom 5
/ Fotó: Molnár Illés, Reforom

ContextUs: Hány embert ölel magába a RefoRom?

Viszonylag kevesen, viszont a vezetőséggel nagyon jól kijövünk, ezért nagyon családias a hangulat. 19-en indultunk, jelenleg pedig 17-en vagyunk.

Reforom 2
/ Fotó: Molnár Illés, Reforom

ContextUs: A kötelező órákat hasznosnak érzitek, vagy pusztán kötelezettségnek?

Erről megoszlanak a vélemények. A nyelvi órákat nyelvtanárok, a  Biblia-kurzust a lelkészünk tartja. Az embernek tulajdonképpen ambivalens érzései lehetnek, valamikor már mi is nagyon fáradtak vagyunk, ekkor már nagyon nem bírjuk, és teljesen kötelező jelleggel veszünk részt ezeken. Viszont, ha egy kicsit mögé látunk a dolgoknak, rájövünk, hogy ez egy jó dolog, ez értünk van.

ContextUs: Mire van még lehetőségetek itt, a szakkollégiumban?

Van egy konditermünk, és a kollégium maga is nagyon jó, nemrég lett felújítva, nem túl zsúfolt, szépek a szobák. Emellett a szakkollégium ösztöndíjat is biztosít, ami igazán fontos itt, a nagyvárosban. Kiépítettek egy elég összetett ösztöndíjrendszert, amibe beletartozik: a szakkolis hétvége, a nyelvi órák, a kurzusok és a bibliaórák is. Diáktanács is működik, amelynek én is tagja vagyok (Adrienn).

A közösség mindenképpen plusz, nagyon jó csapat jött itt össze

ContextUs: Említettétek az ösztöndíjrendszert. Hogyan működik, mitől függ, hogy mennyi pénzt kaptok?

Az egész ösztöndíjrendszer kreditalapú, és meg van szabva, hogy melyik foglalkozás mennyi kreditet ér, eszerint kell teljesíteni. Ki hogy teljesít, az alapján kap ösztöndíjat. A maximálisan elnyerhető összeg (a 100 százalék) ötvenezer forintot jelent, aztán van egy 80 százalékos, ami negyvenezer forint, illetve az 50 százalékos huszonötezer forintot ér. Ahhoz, hogy valaki a teljes összeget megkapja, a foglalkozások 75 százalékán részt kell vennie.

Reforom 4
/ Fotó: Molnár Illés, Reforom

ContextUs: Kikkel vagytok itt körülvéve, milyen a kapcsolatotok az ittdolgozókkal?

Káli-Horváth Kálmán az igazgató, aki festőművész, Balogh Tibor tartja a képzőművészeti órákat (melyek fakultatív foglalkozások), a szakmai vezetőnk, Heltai János Imre, aki a Károli Gáspár Református Egyetemen dolgozik, mint nyelvész, valamint dolgozik nálunk egy gazdaságis, egy pénzügyes, a nagyon jó gondnokunk, Laci, és lelkészünk, Anna. A felsorolt emberekhez bármivel tudunk fordulni.

Reforom 6
/ Fotó: Molnár Illés, Reforom

„Mindannyian nagyon jó szakemberek, és nagyon kedvesek. Ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen családias a hangulat a kollégiumban”

ContextUs: Ha tanulásban segítségre van szükségetek, tudtok kihez fordulni?

Igen, van egy mentorprogram, ami szintén pluszként szolgál. Minden diáknak választani kell egyetemen belül – vagy azon kívül – egy olyan embert, aki a szakmai fejlődését elő tudja segíteni és vele havonta kétszer találkoznia kell.

Egy olyan ember, akivel tudunk beszélni arról, hogy hová tartunk, mik a terveink, segít a továbbtanulási tanácsadásban, nekem is nagyon hasznos, hogy gyakran tudok találkozni a mentorommal.

ContextUs: Nem érzitek soknak az egyetem mellett ezt a sok kötelező programot? Azért valljuk be, az egyetemista élet nem könnyű, főleg a vizsgaidőszakban…

Valóban a vizsgaidőszakban, és a ZH heteken nehezebb, de nemrég módosításra került az ösztöndíj szabályzata, és azóta könnyebb, és jobbak a kurzusok is. Most azt érezzük, hogy érdekel, amit tanulunk, hogy lényeges, és hasznát is vesszük, minket fejleszt.

Reforom 7
/ Fotó: Reforom Facebook Oldala

ContextUs: Kiknek ajánlanátok a szakkollégiumot?

Minden olyan hallgatónak, aki vidékről jön fel, cigány származású és hátrányos helyzetű. Egy vidéki cigány fiatalnak elég nehéz beilleszkedni a nagyvárosi életbe, ahol nyüzsgés van, sok ember, rohanás. Ha nem kerül jó közösségbe, nagyon könnyen elveszhet, magányossá válhat. A szakkollégiumban viszont csupa olyan emberrel találkozhat, akik mind-mind mások, mégis van, ami közös bennük: ez pedig a származásuk. Ezáltal az identitásuk is tud fejlődni, főleg, ha olyan középiskolából jön valaki, ahol nem kerül előtérbe, rosszabb esetben titkolnia kell származását, különben kirekeszti a közössége. Ilyen embereknek nagyon sokat jelenthet, ha bekerül egy jó közösségbe, ahol igaz barátokra talál, akik olyanok, mint ő, akik előtt nem kell megjátszania magát. Nem csak kezdő fiataloknak, természetesen más hallgatóknak is ajánljuk a kollégiumot.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.