Olvasom Elhunyt Fésűs Éva, a közkedvelt írót 92 éves korában...

Elhunyt Fésűs Éva, a közkedvelt írót 92 éves korában érte a halál

Promóció

2019. február 21-én meghalt Fésűs Éva, többek közt a Csupafül-könyvek és A palacsintás király című mesejáték szerzője. A közkedvelt írót 92 esztendős korában érte a halál. 

Promóció

Fésűs Éva 1926-ban született Cegléden. Gyermekkorát Kiskunhalason, fiatalkorát Vácon töltötte. 1950 óta élt Kaposváron. Meseírói pályafutása a Gyermekrádiónál kezdődött 1958-ban. Családja támogatásával hivatali munkája mellett is írt. A Rádió állandó külső munkatársaként két évtizeden át dolgozott, számtalan esti mesével, havonta két teljes óvódásoknak szóló műsorral, évente két mese-hangjátékkal és még egy gyermekopera szövegkönyvével örvendeztette meg hallgatóit.

Fésűs Éva / Fotó: MTI

1969-től dolgozott a Magyar Televíziónak is: báb- és mesefilmek készültek műveiből. Írásban eleinte csak a Dörmögő Dömötör című gyermekújságban, illetve elszórtan antológiákban jelentek meg versei és meséi. 1968-ban jelent meg első mesekönyve, a Csupafül.

Nyugdíjazása után férje buzdítására kezdte el meséit, mesejátékait mesekönyvekké átdolgozni. Első komoly önálló kötete, Az ezüsthegedű 1987-ben jelent meg.

A könyv azóta 12 kiadást ért meg. Ezután sorra születtek mesekönyvei. Felnőtteknek szóló verseit – amelyeket fiatal korától írt – 2016-ban ismerhették meg az olvasók.

Életek és sorsok: Csak ezt akartam elmondani még…

90 év 45 percben beszélgetés Fésűs Éva írónővel készítette: Lőrincz Sándor operatőr, vágó: Szerafin Zoltán imacaffe.hu 2016

Több évtizedes gyermekirodalmi munkássága elismeréséül számos kitüntetésben részesült. A Magyar Rádió, Somogy megye és Kaposvár városa is többször kitüntette; Kaposvár és Vác díszpolgára. 2001-ben elnyerte az I.B.B.Y. (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) életműdíját.

A Szent István Társulat 2014-ben Stephanus-díjjal tüntette ki. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét 2006-ban, a Kossuth-díjat pedig 2017-ben vehette át.

Kaposvár Megyei Jogú Város Fésűs Évát saját halottjának tekinti.

Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.
Promóció

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.
Promóció

ez is érdekeltéged
<3