Hosszan tartó, súlyos betegség után pénteken elhunyt Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház egykori színművésze, írja a Behir.
Szeptember 6-án, kórházban, hosszan tartó betegség után meghalt Kara Tünde színésznő. A Jászai-díjas művésznek 2015 júniusában egy próbán hirtelen leállt a szíve. A szakembereknek sikerült újraéleszteniük a színésznőt, aki ezt követően kómába esett. Habár végül felébredt, nem sikerült teljesen felépülnie. Gyógyulását támogatta a Jókai színház társulata – melynek 1996 óta volt tagja.

A budapesti születésű Kara Tünde a Jókai színház egyik vezető művészeként tartotta számon, a békéscsabai közönség olyan szerepekben láthatta, mint
- Smeraldina (Carlo Goldoni: Két úr szolgája),
- Anelle (Robert Harling: Acélmagnóliák),
- Emília (William Shakespeare: Othello),
- Gabrielle (Michel Tremblay: Sógornők),
- Tolnay Rózsi (Pozsgai Zsolt: Elindult egy leány…Tolnay Klári 1930),
- Rosita (Pozsgai Zsolt: Razzia),
- Luisa Contini (Kopit-Yeston: NINE),
- Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja).
Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 2005‑ben és 2007‑ben A Megye színművésze‑díjat, 2009‑ben és 2015‑ben Gálfy Gyűrű‑díjat, 2009-ben Vándorfesztivál‑díjat és a Legígéretesebb tehetség‑díjat, 2015‑ben Az Évad Színésznője‑díjat, míg 2013‑ban Jászai Mari‑díjat kapott.