Los Angelesben pénteken elhunyt Peter Fonda amerikai filmszínész-rendező – jelentette be a sztár családja pénteken este kiadott közleményében. Fonda 79 esztendős volt.
Peter Fonda tüdőrákban szenvedett, és az ennek következtében fellépett komplikációk miatt hunyt el, írja a Variety.
A hollywoodi filmvilág egyik ismert családjából származott: édesapja az Egyesült Államokban a filmművészet nagy öregjeként emlegetett néhai Henry Fonda, a nővére Jane Fonda és a leánya a szintén színésznő Bridget Fonda.
Peter Fonda karrierje az 1960-as évek ellenkultúrájának mozgalma idején ívelt fel. Legismertebb filmje az 1969-ben bemutatott Szelíd motorosok, amelynek társ-forgatókönyvírója is volt, és amelyet egy másik színészlegenda, Dennis Hopper rendezett. Iidén lett 50 éves az ikonikus mozi.
Mintegy száz film alkotója volt: színészként, forgatókönyvíróként, rendezőként. Kétszer jelölték Oscar-díjra: 1970-ben a Szelíd motorosok forgatókönyvírójaként, illetve 1998-ban a legjobb férfi alakításért az Ulee aranya című filmben, ez utóbbiért Golden Globe-díjat kapott.
A Szelíd motorosok kultfilm sztárja, Peter Fonda Kristián-díjat kap életművéért
A kultikus (1969) című amerikai film egyik forgatókönyvírója, rendezője és főszereplője a Febiofest nyitóestjén Kristián-díjat kap a világ filmművészetében nyújtott rendkívüli teljesítményéért. A Szelíd motorosok at a prágai fesztiválon újra levetítik. A március 21-e és 29-e között zajló Febiofest további díszvendégei Bille August Oscar-díjas dán filmrendező és Jirina Bohdalová cseh színésznő, akik szintén Kristián-díjat kapnak életművükért.
Idén márciusban a prágai filmfesztiválon, a Febiofest nyitóestjén Kristián-díjat kapott az említett filmért. A Szelíd motorosokat a prágai fesztiválon újra levetítették.
Hollywoodban Rob Reiner, Ava DuVernay, Joseph Gordon-Levitt, Nancy Sinatra, Lawrence O’Donnell, Mia Farrow az elsők között fejezték ki megrendülésüket Peter Fonda halála miatt.
Jane Fonda a The Hollywood Reporter című szaklapnak küldött közleményében úgy fogalmazott: “nagyon szomorú vagyok. Ő volt az én melegszívű kis öcsém. A család nagy társalgója. Csodás időket töltöttem kettesben vele ezekben az utolsó napokban. Nevetve ment el”.
https://twitter.com/ava/status/266675354331144192
Ava DuVernay egy Fondával közös fotót tett közzé a Twitter-fiókján. Hasonlóképpen Nancy Sinatra is közös fényképpel fejezte ki gyászát. Mia Farrow szintén közös fotót publikált mikroblogján, mellé azt írta: “csodálatos lélek. Békességet neked, Peter!”. Rob Reiner így méltatta:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Peter Fonda forradalmi filmkészítő volt forradalmi időkben. Abban a házban született, ahol én élek most, szellemisége mindig hiányozni fog.[/perfectpullquote]
A New York-i Filmakadémia szintén Twitteren tisztelgett az elhunyt alkotó előtt.