55 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, egyetemi tanár, a Színházi Dramaturgok Céhének elnöke.

Elhunyt Radnai Annamária dramaturg 55 éves korában. A halálhírét a Katona József Színház jelentette be hivatalos Facebook-oldalán.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Fájó szívvel búcsúzunk szeretett kollégánktól, barátunktól Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, egyetemi tanártól, aki 2011-ben csatlakozott társulatunkhoz. Isten Veled drága Annamari![/perfectpullquote]

Radnai 1991-1992 között a József Attila Színházban dolgozott dramaturgként, 1992 és 1998 között a Radnóti Színház tagja volt, 2011-től pedig a budapesti Katona József Színház dramaturgja.

Radnai Annamária Katona József Színház
Radnai Annamária Dramaturg A Poszt Szakmai Vitáján, 2017-Ben / Fotó: Az Esemény Hivatalos Facebook-Oldala

1994-1998 között a Friderikusz Show gag csapatának is dolgozott. 2004-2006 között a Filmplus Forgatókönyvíró Műhelyének tagja, valamint a Centrál Színház dramaturgja is volt.

Évadot zárt a Katona – kiderültek a jövőre tervezett bemutatók

A 2018/19-es színháziévadban a budapesti Katona József Színház három játszóhelyének 727 előadását összesen mintegy 130 ezer néző látta, az előadások idén is átlagosan 108%-os nézettséggel mentek. Az évadzáró társulati ülésen a hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészeti elismeréseket. A legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díjat Bodná r Erika kapta a Rozsdatemetőben nyújtott játékáért.

2005-2007 között a Jóban rosszban című sorozat storylinere volt.

Radnai Annamária Dramaturg Katona József Színház
Radnai Annamária A 2017-Es Poszt-Gálán / Fotó: Tóth Berta / Színház.org

1992-től tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2006-tól osztályvezető tanár, 2009-től adjunktus, 2014-től egyetemi docens, majd intézetvezető (Elméleti és Művészetközvetítő Intézet). 2012-ben DLA fokozatot szerzett. Oktatott tárgyai: dramaturgia, drámatörténet, műelemzés, filmtörténet, írásgyakorlat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.