Elhunyt Rutger Hauer, a Szárnyas fejvadász színésze 75 éves korában július 19-én, akit ma, 24-én temettek, írja a Variety.

Elhunyt július 19-én Rutger Hauer színész, akit ma, 24-én temettek. Rutger Hauer játszotta Roy Batty-t a Szárnyas fejvadász első részében, valamint a Da Vinci-kód fanatikusát alakította. Az utolsó pillanatig aktív volt, hiszen még legalább három filmben láthatjuk őt feltűnni. Ezeket már leforgatták, ám két filmjének jövője kérdéses, hiszen az egyikben Jacques de Dauphines francia reklámgurut játszotta volna.

Rutger Hauer Szárnyas Fejvadász
Rutger Hauer, A Szárnyas Fejvadász Színésze / Fotó: Reuters

Rögös út vezette a filmszakmához Hauert. Az 1944-ben született színész mindkét szülője színésztanár volt. Azonban előbb a holland kereskedelmi flottához szökött, majd inkább katona vált belőle. Végül Paul Verhoeven tévé- és mozifilmjeivel lett ismert, mielőtt Hollywoodban is beköszönt volna.

Az 1982-ben bemutatott, Ridley Scott rendezte Szárnyas fejvadász hozta meg neki a sikerült bebizonyítva, hogy Hauer karaktere, Roy Batty kitörölhetetlen a kultúrából.

Szárnyas Fejvadász 2049: Schrödinger esete a replikánsokkal – Kritika / ContextUs

Az 1982-es film a fenti szempontokból a nagyközönség számára való emészthetőséget nem tudta megvalósítani, ez lehetett az egyik oka, hogy moziba kerülésekor bukásnak számított. A többi feltételt viszont olyan mesterien sikerült megvalósítania, hogy az évek során korának egyik meghatározó alap műve lett. Kíváncsian vártuk Schrödinger dobozának folytatását.

Néhány 2005-ös filmben is szerepelt, mint a Sin City Cardinal Roarkjaként, valamint a Christopher Nolan rendezte Batman kezdődikben Bruce Wayne főgonoszaként. Megfordult a True Bloodban is Rutger Hauer, aki Niall Brigantot játszotta.

Az első filmje egy náci szerep volt Albert Speer Inside the Third Reich könyvadaptációja alapján készült alkotásban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.

ajandek a jovobol, uj kutyuk, uj technologia, hasznos kutyuk, hasznos technologia, hasznos targyak9

10 ajándék a jövőből, amit már most megvehetünk

A kiterjesztett valóság egyre elterjedtebb. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy úgy nyisd ki az ajtót, hogy a jelszót egy virtuális billentyűzeten gépeled be, amit csak te láthatsz. De használhatod szórakozáshoz is, például játszhatsz rajta olyan játékokat, mint a biliárd, és láthatod a golyók pályáját az asztalon.