Péntektől vasárnapig rendezik meg Melbourne-ben az ausztráliai magyarság legnagyobb rendezvényét, a Hungarofest elnevezésű kulturális seregszemlét, amelynek keretében mintegy 60 programmal várják az érdeklődőket.

Az idén harminc éve annak, hogy megszervezték az első Hungarofestet Melbourne-ben. A hagyományoknak megfelelően minden páratlan évben, február utolsó hétvégéjén tartják a fesztivált, amely a 100 ezer főre becsült ausztráliai magyarság meghatározó rendezvénye – olvasható a közleményben.

Ber1 Nool
A Közönséget Többek Között Hagyományőrző Tánccsoportok Is Szórakoztatják /Kép: Nool

Mint írják, a 15. alkalommal megvalósuló művészeti találkozót és kötetetlen pikniket 2-3 ezer vendég keresi fel alkalmanként a Magyar Központban.

Nemzetközi túrnén az Operaház legnépszerűbb előadásai

Szerdán Wagner A bolygó hollandi, csütörtökön Verdi Simon Boccanegra, vasárnap pedig Goldmark Sába királynője című művét adja elő a Magyar Állami Operaház a Müpában. A főbb szerepeket A bolygó hollandiban Kálmándy Mihály, Sümegi Eszter és Palerdi András, a Simon Boccanegrában Alberto Gazale, Rost Andrea, Szabó Bálint és Brickner Szabolcs, a Sába királynőjé ben pedig Gál Erika, László Boldizsár és Bakonyi Anikó énekli.

A közleményben Márta Marót, a Hungarofest főszervezője kiemeli, hogy a rendezvény az ausztráliai magyarok összefogásának méltó példája, a melbourne-i találkozó sikere érdekében körülbelül 140-en csatlakoztak hozzájuk önzetlen segítőként.

Artkulajos2
Az Eseményen Kű Lajos Olimpiai Ezüstérmes Válogatott Labdarúgóval Is Találkozhatnak Az Érdeklődők / Kép: Feol

A Hungarofest pénteki megnyitóján mutatják be Domaniczky Endre Ausztrália magyar szemmel című könyvét. A közönséget többek között a Székely zenekar, a melbourne-i Gyöngyösbokréta, a Fonó tánccsoport és az Aranykalász tánccsoport, valamint a Csík János vezette Esszencia szórakoztatja. Az eseményen Kű Lajos olimpiai ezüstérmes válogatott labdarúgóval is találkozhatnak az érdeklődők, a legkisebbeket pedig magyar nyelvű gyermekprogramok várják a Magyar Központban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.