Egy anyuka örök emlékeztetőt akart a kislányával való kapcsolatáról, ezért úgy döntött, magára tetováltatja gyermeke kézlenyomatát.

Az anyuka a TikTokon osztotta meg követőivel, hogy a tetováló tragikusan elrontotta a mintát, írjaThe Sun.

A nő egy kézlenyomatot szeretett volna, ehelyett egy kéz görbe vonalakkal rajzolt körvonalát kell viselnie a mellkasán. 

Elmondása szerint a tetoválóművész fényképeket mutatott neki korábbi munkáiról, amiről az anyuka később megtudta, hogy valójában nem is az övéi voltak. 

Egy kommentelő kérdésére válaszolva a nő elárulta, még nem tudta kijavíttatni az elrontott tetkóját, mivel még nem talált olyan művészt, aki nem hazudik a képességeiről. 

Gyakori eset, hogy a megálmodott tetkó nem úgy sikerül, ahogy azt elképzelték. Korábban egy nő az esküvője dátumát akarta magára varratni, de végül elrontották. Egy másik lány arról panaszkodott a közösségi médiában, hogy kutyás tetkóját mindenki pénisznek nézi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.