A Disney-klasszikus remake-je, Az oroszlánkirály az idei év egyik legnagyobb sikerfilmje volt,  de Elton John számára mégis csalódást okozott, írja a Collider.

Hirdetés

Elton John írta többek között a Cirle of Life című dalt az 1994-es Az oroszlánkirály című Disney-rajzfilmhez. A sztár egy interjúban elárulta, mi a véleménye a 2019-es változattal kapcsolatban, amelyet Jon Favreau rendezett.

Elton John csalódott / Fotó: Lewis Joly

Az animációs szereplőket többek között olyan sztárok szólaltatták meg mint Donald Glover és Beyoncé. Mindkét színész közreműködött az új változat soundtrack-jének elkészítésében is.

Elton John egy közelmúltban adott interjú során viszont azt nyilatkozta, hogy „hatalmas csalódás” volt számára.

Az énekes ezt azzal magyarázta, hogy az új zenei anyag nem volt olyan hatású, mint a 25 évvel ezelőtti. A varázslat és az öröm elveszett belőle és emiatt a filmzene nem is lett akkora siker, mint az eredetié.

Hallgasd meg Beyoncé új dalát, amely Az oroszlánkirályhoz készült

Az énekesnő hangján szólal meg, illetve énekel, Nala, Az oroszlánkirály egyik digitális szereplője. A dal a valódi erő érzéséről szól és egy modern fordulatot hoz a film zenei anyagához. „Minden dal azért íródott, hogy a film történetére reflektáljon, amely lehetőséget ad a hallgatónak, saját képzelete kibontakoztatására, miközben hallgatja az új változatot” – mondta Beyoncé.

Elton John azt is elárulta, hogy szeretett volna nagyobb mértékben részt venni a zene elkészítésében, de ezúttal nem álltak hozzá ugyanazzal a tisztelettel, amely nagyon elszomorította a művészt. Annak viszont örül, hogy Az oroszlánkirály musicalváltozatában tovább él a film zenéjének szellemisége.

Hirdetés