Álhír lehet, hogy felbukkant egy hat éve ellopott Picasso-festmény: a kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint “tréfa áldozata lett” – közölte a holland NOS televízió.

Az írónő vasárnap este azonban azt mondta a tévében, hogy két belga filmrendező “performanszának” dőlt be gyanútlanul – idézte a The Guardian online kiadása.

A román News hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Mira Feticu román származású holland írónő szombaton Hollandia bukaresti nagykövetségére vitte be a Picassónak tulajdonított alkotást, a nagykövetség azonnal értesítette a román hatóságokat.

Úgy vélték, a rotterdami műcsarnokból román műkincsrablók által 2012-ben ellopott hét nagy értékű festmény egyikéről, Picasso Harlequin-fej című alkotásáról van szó.

A festményt Mira Feticu Hollandiában élő román származású írónő találta meg egy másik, meg nem nevezett holland állampolgárral együtt. Feticu 2015-ben a rotterdami műkincslopásból merített ihletet Tascha című regényének megírásához.

Elásva találták meg Picasso az elveszettnek hitt festményét, egy román írónő bukkant rá

A festményt a megtalálói szombaton este bevitték Hollandia bukaresti nagykövetségére. A nagykövetség azonnal értesítette a román hatóságokat. A festményt Mira Feticu Hollandiában élő román származású írónő találta meg egy másik, meg nem nevezett holland állampolgárral együtt. Feticu 2015-ben a rotterdami műkincslopásból merített ihletet Tascha című regényének megírásához.

Állítása szerint tíz nappal ezelőtt névtelen román nyelvű levelet kapott, melyben a levélíró megjelölte az elásott műkincs helyét. A levélről azonnal értesítette azt a holland nyomozót, akivel együttműködött a regénye megírásakor.

Ezután indult el egy holland állampolgárral a megjelölt helyre, ahol egy kő alá rejtve, műanyag fóliába becsomagolva találta meg a képet tartalmazó csomagot.

A News hírügynökség képet is közölt az írónőről, amint kezében tartja a keretéből kivágott festményt és a reprodukciót, amely alapján azonosította a művet.

Mona Lisa neccharisnyában, egy Picasso-festmény két lábon

A Tokió és Yokohama között elhelyezkedő japán város híres a halloweeni felvonulásáról, amelyet idén már 22. alkalommal rendeztek meg. Körülbelül 2000 ember öltött maskarát és vonult végig az utcákon, őket pedig nagyjából 120 ezer néző fényképezte és videózta. A felvonulók közül kitűnt hat diák, akik elképszetően kreatív módon híres festményeknek voltak beöltöztetve.

A műalkotást a nagykövetség átadta a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek (DIICOT). Az ügyészség vasárnap szűkszavú közleményben erősítette meg: Hollandia bukaresti nagykövetsége bejelentése alapján nyomozást indított az ügyben. A műalkotást hétfőn a Román Művészeti Múzeumba szállítják szakértői vizsgálatra.

A belga írónő azonban ezután kapott egy emailt, amiben elmagyarázták neki, hogy a levél a True Copy (Valódi másolat) elnevezésű projekt része volt, melyet Geert Jan Jansen megrögzött holland képhamisító ihletett. Jansen hamisítványai 1994-es lefüleléséig elárasztották Európa és a világ műgyűjteményeit.

Mira Feticu 0 1
Mira Feticu Regényíró Bukkant Rá Az Értékes Picasso-Festményre / Fotó: Alfahír

A két belga rendező, Bart Baele és Yves Degryse weboldalukon azt írták, az előző néhány hónapban készítették elő a performanszt.

Produkciós cégük “jelenleg nem szeretné kommentálni a történeteket”, mivel először Feticuval akarnak beszélni.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Részletekkel néhány napon belül szolgálunk[/perfectpullquote]

– írták.

7Exabc4Wivlw18Njqs
Picasso Elveszettnek Hitt Festményét Találták Meg / Fotó: Afp

 

Román betörők 2012 októberében hatoltak be a rotterdami Műcsarnokba (Kunsthal), ahonnan hét nagy értékű festményt vágtak ki a képkeretből, és vittek magukkal. A festmények – Picasso, Matisse, Monet és Gauguin alkotásai – közel 18 millió euróra (5,8 milliárd forintra) voltak biztosítva.

Az ügyben a DIICOT hat román állampolgár ellen emelt vádat. A két fővádlott beismerő vallomást tett. Őket 2014 februárjában a Bukaresti Táblabíróság jogerősen 6 év, valamint 5 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. A perben kétéves börtönbüntetést kapott a fővádlott anyja, aki előbb azt vallotta, hogy elégette a festményeket, később azonban visszavonta a vallomását. A festmények hollétéről a román nyomozóknak nem sikerült információkat szerezniük.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.