Egy 15 éves lánynak, akit állítólag elraboltak, sikerült megszöknie feltételezett emberrablója karmai közül, miután meggyőzte őt, hogy vigye el enni egy étterembe.

Mikella Debinát állítólag egy hawaii tengerpartról rabolták el, és ügyességének köszönhetően megmentették, a rendőrségnek pedig sikerült letartóztatnia a gyanúsítottat, Duncan Mahit is, írja a DailyStar.

Mikella édesanyja azt mondta, hogy a lánya meg tudott szökni, miután meggyőzte Mahit, hogy vigye el egy étterembe, ahol megpróbált kiszökni az autóból, és ezt egy szemtanú észrevette, majd kiszabadította.
A hawaii rendőrség közleményben jelentette be, hogy elfogták az 52 éves gyanúsítottat, Duncan Mahit Hilóban.
Mahi elfogására és letartóztatására azután került sor, hogy Mikellát állítólag késsel rabolták el szeptember 17-én az Anaehoomalu-öböl egyik strandján, miközben a barátjával töltötte az idejét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.