Emilio kijelentette, épp úgy odáig van a feleségéért, Tináért, mint amikor megismerte. – Sok embertől megkapom, hogy a mai generációnak példa vagyunk. Ha nálunk valami elromlik, nem cseréljük le, hanem megjavítjuk. Régen a nagyszüleink egy életet leéltek úgy, hogy a szeretet hegyeket mozgatott meg – jelentette ki. Azt viszont nem tagadta, hogy ők is szoktak veszekedni, s olyankor kicsit elszabadulnak az indulatok. „Nem kertelek: ha veszekedünk, ajtócsapkodás és pohártörés van. Amikor kibékülünk, akkor pedig együtt sírunk, és a könnyeink olykor derékig érnek” –- mesélte a hot! magazinnak a zenész, aki korábban kétszer is elvált, a csalódásnak köszönhetően pedig anyagilag sem állt jól, sőt… – Akkor voltam teljesen szegény is. Ezekről szoktam mesélni a motivációs beszélgetéseim során, amikre már két éve járok Tinával. Én egy igazi hegylakó vagyok! Nem szégyellem, de voltam hajléktalan is, feltört lakásokban éltem jogtalanul, mert nem volt hova mennem. Volt olyan időszak, amikor otthon harminc deka kenyerem és csapvizem volt, azt kellett beosztanom, mert nem tudtam, mikor megyek legközelebb zenélni. Az ember itt tanulja meg még jobban értékelni azt, amije van. A gyerekemet is úgy nevelem, hogy ne dobja ki a kenyeret. Vagy ha marad valami, eladományozzuk. Ugyanezt tettük a „kifogyott” ruháinkkal is. Csak nem hirdetem, mert nem azért csinálom, hogy szeressenek – mondta Emilio.