2017. február 4-én ünnepelte volna 70. születésnapját Máté Péter, az 1970-es évek egyik meghatározó könnyűzenei alakja. A zenészóriás népszerűsége 1984-ben bekövetkezett halála után sem lankadt, a rádióállomások azóta is töretlenül játsszák slágereit.

Ugyan már több mint 30 éve nincs közöttünk, nincs olyan ember, aki ne ismerné örökzöld dalait. A legtöbb iskolai ballagáson felcsendül Egyszer véget ér című dala, amely elbúcsúztat az almamátertől, vagy meghallgathatjuk a lélekerősítőnek szánt Most élsz című dalt, amely cselekvésre buzdítja a hallgatót.

6E2F2Bf0B034Acae872Def9A97F8Ade1

Hetvenedik születésnapján Budapest I. kerületében emléktáblát avattak az énekes-dalszerző lakhelyén, ezáltal tisztelegve életműve és pályája előtt. Az elszakadt magnószalagot ábrázoló alkotás Varga Mátyás keze által készült el, és a Krisztina körút 75. szám kapualjában megtekinthető. A tábla avatására rengeteg érdeklődő volt kíváncsi, a helyből pedig nagy valószínűséggel zarándokhely válik a Máté Péter-rajongók körében.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.