Hosszú út vezet a közös valuta felé
Az Equilor Befektetési Zrt. csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertetett elemzése szerint Magyarország legkorábban 2033-ban vezetheti be az eurót – számolt be róla a 444. Az elmúlt évek árfolyamválságai, a rekordinfláció és az ezt kísérő extrém magas jegybanki kamatszintek alapvetően rendezték át az euró bevezetésével kapcsolatos megítélést a hazai közbeszédben.
Aradványi Péter vezető elemző kiemelte, hogy az euró elleni korábbi érvek, mint például a monetáris szuverenitás hiánya, ma már kevésbé nyomnak a latban a nemzetközi pénzügyi hierarchiában való feljebb lépés előnyeihez képest. Hozzátette azt is, hogy a nagymértékű készpénzállomány miatt a folyamat a gazdaság fehéredéséhez is hozzájárulhat, mivel szerinte a „nem mindig legális tevékenységgel összefüggő” forintos készpénzállománynak meg kell mozdulnia. Az árstabilitási feltételek teljesülése ellenére Aradványi Péter szerint még nagyon messze vagyunk a kritériumoktól, mert az államháztartási elvárások terén olyan makrogazdasági feszültségek maradtak, amelyek kényszerpályára kényszerítik a költségvetést.


