Bizony, érezhető köztük a kémia.
Felröppent a hír, hogy a mosolygós műsorvezető-youtuber és a tavalyi Nagy Ő között több van barátságnál. Most végre minden kiderült.
Erdélyi Mónikát és Jákob Zoltánt látva mindenesetre érezhető a kémia – jegyzi meg a hot! magazin újságírója. A lapnak most interjút adott Mónika, aki azt is elárulta, mikor találkoztak először.
Egy évvel ezelőtt kezdődött minden, és pillanatok alatt megérezték a másikban a rokonlelket. Kiderült, hogy mindketten alföldiek, és még a horoszkópjuk is egyforma: Mérleg csillagjegyűek Skorpió aszcendenssel.

Kapcsolódó cikk

– …nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Rögtön megfogott Zoli humora és lazasága. – kezdi Mónika a magazinnak, elárulva, hogy a minap igazságtalan támadás érte, amit úgy érzett, azonnal elmondana valakinek.
– Anyukám a lelki társam, de most sem ő, sem a barátnőim nem voltak elérhetők. Gondoltam egyet és felhívtam Zolit. Elsőre felvette a telefont, és félórán keresztül ápolta a lelkemet. (…) Zoli nem először bizonyította meg, hogy nemcsak a szakmájában van otthon, hanem a női lélekben is otthonosan mozog.

Nagyon okos, és kiváló meglátásai vannak: a lelki társam lett.

– Nagyjából hetente találkozunk. Zoli már jól ismeri Mollit, én pedig a nagyfiát, a lányokat, a kollégáit és a bátyját is. Sokszor elhív bennünket is a jó hangulatú baráti társaságba, augusztus 20-án nála néztük a tűzijátékot. Hiszek a férfi-női barátságban.

Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk; az ilyen minőségű kapcsolatokra mindenkinek szüksége van. ha vele vagyok, úgy érzem, olyan, mintha töltőre tennének.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.