Végéhez közeledik az V. Esterházy Művészeti Díj nyerteseinek kiállítása. A zsűritagok három olyan különleges művészeti pozíció mellett döntöttek, melyek hűen tükrözik a kortárs képzőművészet aktuális irányait. Összesen 266 pályázóból választották ki a három győztest, akik fejenként 5000 eurót nyertek.

Fenyvesi Áron művészettörténész, az V. Esterházy Művészeti Díj egyik zsűritagja tárlatvezetésére invitál minket a Ludwig Múzeum.

Ezer Ákos, Keresztes Zsófia és Nagy Imre örülhetett a végén a 266 pályázó közül. Ő az a három művész, akiknek alkotásain keresztül letapogathatjuk a kortárs képzőművészet működését.

#Ezer Ákos

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett Ezer Ákos festőművészre eleinte a mesterei, Kovács Attila (2008-09), Halász András (2009-2010) és Károly Zsigmondi (2010-2014) volt hatással. 2009-től kezdve folyamatosan láttatta magát kiállításain. Sőt, nem csak idehaza, de Csehországban és Németországban is kiállították műveit.

Korszakonként változóan, igen. Az első kiállítás, ami nagy hatással volt rám, az a Kogartban látott Csernus kiállítás volt. Megfogott, hogy milyen grandiózus műveket lehet olajfestékkel, vásznon készíteni. Aztán a Britt iskola, Francis Bacon tett rám nagy benyomást, az egyetem alatt fogott meg és mélyültem el David Hockney műveiben, Ronald B. Kitaj nagy szabadságérzetet adott a festészettel kapcsolatban

— mesélte a Nyitott Műtermek Galériája-interjúban arra a kérdésre, hogy ki gyakorolt a legnagyobb hatást a képeire.

Festményei vidám erőteljességgel mutatják be az egyszerű ember bukdácsolását, meghiúsult álmait, esendőségét. Figuratív teremtményei önmagára is reflektáló absztrakcióként jelennek meg.

Ezerakos Interju 09
/ Fotó: Nyitott Műtermek Délutánja Facebook-Oldala

Tavaly a K&H Művészeti Ösztöndíját nyerte el, korábban, 2012-ben pedig az Ari Kupsus Concert Society Prize-t.

#Keresztes Zsófia

Keresztes Zsófia (1985-ben született Budapesten, itt él és alkot) személyében egy olyan fiatal művészt ismerhetünk meg, aki egy poszt-szkeptikus és poszt-feminista generáció tagjaként óriási önbizalommal, ugyanakkor nagyon érzékien bánik az anyaggal, a testiséggel és a térrel. Térben burjánzó szobrai napjaink fogyasztáson alapuló önemésztésének rituális maszkjai. 

Az eddigi tapasztalataimból kiindulva csak akkor lehetséges, hogy fennmaradj ebben a szakmában, ha nagyon eltökélten és következetesen dolgozol, mert egyáltalán nem jön gyorsan a siker, és rengeteg dolgot kell még a műtermi munka mellett ahhoz elvégezni, hogy megismerjék azt, amit csinálsz

— mondta Keresztes Zsófia az Urbanplayernek adott interjújában.

Rsz H555 256 703
The Self-Dissection Of The Barbarian Colonialist, 2017 , Exhibition View At Trafó Gallery, Budapest

Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban és Németországban, valamint Olaszországban is kiállították festményeit.

#Nagy Imre

Nagy Imre (1975-ben született Budapesten, Bécsben végezte tanulmányait, ahol azóta is él és alkot) alkotásai generációjának általános állapotát testesítik meg: a légüres teret és az ingatag létet.

Mindennapi használati tárgyakból látszólag ideiglenesen állítja össze őket.

Titokzatos elveszettségükben és anyagi esetlegességükben ugyanakkor autonóm kisugárzással és aurával rendelkeznek.

20171214 Esterhazydij Fotokerekeszoltan 1 Web 908 Imre Nagy
/ Fotó: Kerekes Zoltán

A 2009-ben megalapított Esterházy Művészeti Díj célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása és a nemzetközi párbeszéd támogatása. Az egyenként 5000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független szakmai zsűri, aminek tagjai:

  • Sandro Droschl, a gráci Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója
  • Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatója,
  • Fenyvesi Áron, kurátor, műkritikus, a Trafó Galéria vezetője,
  • Dr. Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója, 
  • Rieder Gábor, az ArtKartell főszerkesztője, a Gallery Weekend művészeti vezetője,
  • Vitus Weh, az Esterházy Magánalapítvány művészeti tanácsadója,
  • Luisa Ziaja, a bécsi 21er Haus kurátora.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.